Zelenszkij és az asztalhoz ültetés
Magyar ember evés közben nem beszél – tartja az ismert mondás. Főleg, ha meg se hívják a terített asztalhoz. Ebben nekünk, magyaroknak, nagy tapasztalatunk van.
Olvasom, hogy Zelenszkij sopánkodik, hogy bezzeg őket nem hívták meg ahhoz a tárgyalóasztalhoz, ahol arról döntenek, hogy mi is történjék Ukrajnával.
Megértem Zelenszkij fajdalmát. Már csak azért is megértem, mert tudom, hogy ez milyen érzés.
Persze ő ezt még nem tudja. Nem ismeri. Újszülöttnek minden vicc új. És új országoknak – főleg mesterséges országoknak – minden történelmi helyzet újdonság. Magyarország, a magyar állam már régi, s épp ezért, mi már ismerjük, milyen érzés az, amikor minket meg sem hívnak a tárgyalóasztalhoz.
1683-ban, Kara Musztafa nagyvezír sikertelen bécsi hadjárata után, a Szent Liga megalakulásával végre esély nyílt a török kiűzésére, s az 1684-ben a pápa kezdeményezésére megszületett unió fő célja a Magyar Királyság egységének helyreállítása volt. Az 1699-es Karlócai béke törököket a Magyar Királyság területéről kiűző Habsburg–oszmán háborút zárta le, amely a török vereségével zárult.
A béke aláírói az Oszmán Birodalom, valamint a Habsburg Monarchiát, a lengyel–litván államot, a Velencei Köztársaságot és Oroszországot is magában foglaló Szent Liga voltak.
Rólunk, de nélkülünk („Sine nobis de nobis”) – ez az aforizma szállt akkor szájról szájra. Noha a békeszerződés elsősorban a Magyar Királyságot érintette, egyetlen magyar képviselőt nem hívtak meg a tárgyalásokra, ezért kommentálták ezt a békét így a rendek.
Ugorjunk kicsit.
A győztes antant hatalmak 1919. január 18-án kezdték meg a tanácskozást a Párizs környéki kastélyokban, ahol a „négy nagy”, Clemenceau francia, Lloyd George brit, Orlando olasz miniszterelnökök és Wilson amerikai elnök szava döntött. Magyarországnak csak 1919 végén küldték el a meghívót a békekonferenciára, ahol nagyjából aláírni lehetett. A magyar küldöttséget a tárgyalások ideje alatt házi őrizetben tartották, szót pedig csak 1920. január 16-án, a béketervezet véglegesítése után adtak Apponyi Albertnek. De igazából feleslegesen. A nyugatnak lényegében semmi másra nem volt szüksége, mint két megbízottra, akik aláírják majd a kész szerződést, és még Facebook sem volt, ahol dühös posztokban tiltakozhatott volna bárki is a világ közvéleménye előtt. Bátran kijelenthetjük hát, hogy Zelenszkij e téren is tetemes előnyökkel rendelkezik Apponyi Alberttel szemben.
Azt is olvasom, hogy Franciaország egy újabb, az ukrán helyzettel foglalkozó tanácskozásra hívott össze európai vezetőket. Macron ezt a második körös megbeszélést szerdára hirdette meg, s arra kilenc EU-tagállam mellett még Kanada és Norvégia vezetőjét is meginvitálta.
Magyarországot persze erre sem hívták meg, noha mi szomszédosak vagyunk Ukrajnával, ellentétben Kanadával és Norvégiával.
Megértem valahol Zelenszkijt, hogy fájlalja az asztalhoz való invitálás hiányát. Mert én egy megértő ember vagyok. Bár meg kell hogy jegyezzem, nem emlékszem arra, hogy minket, magyarokat is, odaültettek volna ahhoz az asztalhoz, ahol eldöntötték, hogy kik basáskodhatnak most Ungváron meg Munkácson.
