Hirdetés

Nagy vihart kavart az Index múlt heti cikke: a portál egy, „a pártvezetésnek készített belső feljegyzés” alapján azt írta, háromkulcsos progresszív jövedelemadó bevezetésére készülhetnek Magyar Péterék. „A dokumentum szerint évi ötmillió forint bevétel alatt maradna a 15 százalékos szja. Az ötmillió és 15 millió forint közötti jövedelmi sáv esetében viszont már 22 százalékot adóznának az érintettek, míg 15 milliós éves kereset fölött 33 százalék lenne az szja kulcsa. Mindez azt jelentené, hogy a havi 416 ezer forint fölött keresők, tehát nemcsak az átlag-, de már a mediánjövedelemmel rendelkezők is emelésre számíthatnának.”

Hogy a július 17-i keltezésű dokumentum valós-e, azt nem jelenthetjük ki teljes magabiztossággal. Egyfelől ugyanis Magyar Péter megpróbálta cáfolni az abban leírtakat, persze úgy, hogy jó szokása szerint perrel, sőt, „Médiahatóság” általi ideiglenes felfüggesztéssel fenyegette a „propagandatermékeket”. Másfelől ugyanakkor felkerült az internetre egy videó is egy etyeki Tisza-fórumról, amelyet Dálnoki Áron, a Tisza gazdasági munkacsoportjának vezetője és Tarr Zoltán, a párt alelnöke tartott. És itt következzen a szó szerinti leirat…

Dálnoki: „Aki azt mondja, hogy progresszív, az tartsa fel a kezét. Többség. Aki egykulcsos? Igen. A progresszív szerintem 80 százalék volt, ha nem 90, egykulcsos pedig egy-két héja volt hátul. 10-15 százalék.”

Tarr: „Ez egy olyan kérdés, amiről beszélgetni kell. Most nem lehet erről beszélgetni. Mármint most magunk közül természetszerűleg lehet, és majd ha ez kikerül, akkor magyarázkodok, de annak se lesz semmi értelme. […] És számtalan olyan dolog van, amiről nem lehet beszélgetni. Ezért mondjuk azt nagyon határozottan: nagyon sok mindent lehet, meg kellene… Választás kell nyerni, és utána mindent lehet!” 

Kapcsolódó cikkünk

Ami ebben igazán lényeges, az az, amit Tarr mond. Mert persze ha valós a Tisza adóemelési terve, az milliókat érintene rosszul – nem csupán a régi baloldali retorikának megfelelően ellenségként kezelt „gazdagokat”, hanem a középosztályt is. A magyar családok többségét. Ám az igazán félelmetes az, hogy az egyszemélyes párt ennyire nyíltan kér biankó csekket: szavazzatok ránk, aztán meglátjátok, mit csinálunk.

A rendszerváltozás óta tudtuk, hogy a parlamentbe jutásra esélyes pártok milyen ideológiát képviselnek, kik a vezetőik és szakpolitikusaik. Volt, akinek elhittük, amit a kampányban ígért, volt, akinek egy percig sem. Volt, aki úgy tett, mintha kormányozna, közben hazudott reggel, éjjel meg este. De legalább az adott pártnak volt múltja, voltak arcai, voltak olyan tapasztalataink, amikből kiindulhattunk, hogyan ítéljük meg.

Most viszont nem elég, hogy a Tisza 106 egyéni jelöltje közül egyetlen egyet ismerünk – már ha igaz, hogy Magyar Péter megméreti magát –, valójában a mérhetetlen bosszúvágyon kívül semmit nem tudunk róluk. Ha egy politikusuk kijött a fényre, Kollár Kingától Kulja Andrásig, gyorsan elbukott. Ha kiszivárogtak tervek, mint most, az szja kapcsán, azt azonnal cáfolták.

Egy, ami biztos: hogy van egy sértett, éretlen kamasz fiúként viselkedő pártvezető, aki be akarja bizonyítani, hogy magasabbra jut, mint a volt felesége, a korábbi barátai, és a földbe akarja tiporni egykori politikai közösségét. Ez elég volt a baloldali sajtó elismeréséhez, a brüsszeli bürokraták öleléséhez – és Péterünk elhitte, övé a világ.

Csakhogy erről nem ő dönt. És nem a dollármédia. Nem is Ursula. Hanem mi. Alig több, mint hét hónap múlva.