Az elmúlt hónapokban az ellenzéki politikusok viselkedése elgondolkodtatott. A negatív folyamat, amely immáron sok éve tart, nemcsak egy mára szűk körre, hanem az egész országos politikára kedvezőtlen hatású. Az általánosítás pontatlanságokhoz vezet, még az ellenzék megítélésében is, annak ellenére, hogy visszafoghatatlanul zsugorodik, mint Balzac szamárbőre.

Fotó: MTI Archív

Súlyosbító mozzanat, hogy minap az ellenzék egyetlen művelt, okos és rokonszenves képviselőnője nemhogy visszaadta megbízását, nemcsak kilépett pártjából, hanem hátat fordít a politikai életnek is. Hegedűs Lórántné. Szétbomlása után a még mindig a legerősebb ellenzéki pártból. És ez már nemcsak a Jobbik, hanem az egész ellenzék zavarodottságára, talajvesztésére enged következtetni.

A bajt csak fokozza, hogy a leépülés európai jelenség. A kivételek csak a szabályt erősítik, de nem változtatják meg a trendet. Ha csak kicsit tekintünk végig az európai politika történésein: De Gaulle-tól Macronig, Adenauertól Merkelig sima az út lefelé, a zuhanás mintha gyorsulna. És a magyar ellenzék ennek az európai folyamatnak a része. Ennyiben valóban európai. Másban nem. Mint ahogyan Merkel és a többi ugrabonc is minden, csak nem európai érdekű politikus. Sajnos a nyugati vörös-zöld-barna politika hanyatlása ellenére is van olyan erős, hogy maradandó károkat okozzon Európának. És a vele nem azonosuló visegrádiaknak, de az olaszoknak és akár az osztrákoknak is, mert a nyugatiak még mindig nem fogják föl teljes egészében a rájuk bajt hozó veszedelmet.

A mai magyar ellenzék leszármazottja, örököse, letéteményese az előző korok hatalmat gyakorló balságosainak. A Szálasi-hagyomány betokosodva van jelen, de a baloldali liberalizmus bármikor fölszakíthatja a burkot, és elszabadulhat a métely.

Az ellenzékben nem pártok, eszmék, szellemiség által vezérelt politikusok, hanem egyénileg viháncolók tevékenykednek. Kiszámíthatatlanul. Nem elveiket, hanem személyiségüket, lélektanukat kell értelmeznünk ahhoz, hogy a balliberálisnak mondott jelenségeket helyesen értékeljük.

Az elődök netán jó képességű, rossz vagy rosszabb, de elvekhez ragaszkodó politikusok voltak. Rákositól Kádárig. Toronymagasan műveltebbek és tehetségesebbek is, mint a mai mitugrászok. 1956 után olyan politikusok is akadtak, mint Pozsgay Imre, akit nemzettudata emelt ki a baloldali posványból. A maiak közvetlen előzményei is más dimenziókban éltek és élnek. A tegnapelőtti Dávid Ibolya és Pusztai Erzsébet, de még Lendvai Ildikó vagy Kovács László is (akiket politikai teljükben szatirizáltam). Összehasonlíthatatlan fároszok a maiakhoz, Bősz Anetthez, Bangónéhoz, Szél Bernadetthez, vagy ki a fene tudja, miféle Dammhoz, Vadaihoz viszonyítva.

A férfi politikusok azonban maga a rémületcsoport. A villódzó tehetséges, de a közre haszontalan szónok Gyurcsány szétaprítja a baloldalt, Varju, Niedermüller, Gréczy és a többi Kis Jánosra, Eörsire, Petőre vagy Kunczéra még csak nem is hajaz képességekben. Őrületes a szellemi színvonaluk zuhanása. Korábban a mereven vett politikai dogmák vitték csődbe a politikusokat, manapság mérhetetlen elvtelenségük és pocsolyás műveletlenségük.