Hirdetés

Az Orbán Viktor tusnádfürdői beszédére érkezett reakciókat olvasva újfent megbizonyosodhattunk arról, hogy tökéletesen érthető és reális az ellenzéki pártok alacsony támogatottsága. Az elrettentő példák közül e helyütt csak egyet ragadnánk ki: az LMP társ nélküli társelnöke, a méltán ismeretlen Kendernay János gondolatait.

„A magyar miniszterelnök tusványosi prédikációjában a fenyegető klímakatasztrófáról egyáltalán nem beszélt, a nemzet sorsát és megmaradást is érintő válságokról csak burkoltan tett említést. Nincs víziója, segítő kezet sem tud és nem is akar nyújtani nemzetének.”

Persze értjük: az ellenzék dolga az, hogy kritizáljon, de esetleg helyesebb lett volna, ha a magányos társelnök úr Orbán Viktor beszédének meghallgatása után írja meg a közleményét, akkor talán nem kerülnek bele három másodperc alatt megcáfolható sületlenségek. Tény, a kormányfő nem szólította fel támogatóit például arra, hogy mellőzzék a műanyag szívószálakat a bolygó jövője érdekében – erre talán még a „nagyon zöld és haladó” Kendernay is elégedetten csettintett volna –, de ettől még nevetséges az a vád, hogy a válságokról, kihívásokról, jövőről ne lett volna szó a „tusványosi prédikációban”.

„Az elmúlt öt esztendőben súlyos hibák történtek az Európai Unióban. Különösen kettő fájdalmas és aggasztó ezek közül, s ezeket a hibákat az előttünk álló öt évben ki kell javítani. Az első a migráció területén, a másik a gazdaság területén történt. A migrációs hiba kijavítása egyszerű, a bizottságnak ki kell vonulnia a migráció témaköréből, létre kell hozni a schengeni övezethez tartozó tagállamok belügyminisztereiből álló tanácsot pontosan úgy, mint ahogy az eurózóna országainak pénzügyminisztereiből álló tanács már létezik, és az összes migrációval kapcsolatos jogkört és teendőt a belügyminiszterek tanácsához kell terelnünk” – mondta például Orbán Viktor, később így folytatta: „A gazdaság egy kicsit nehezebb, mert az Európai Unió gazdasági döntéseit szemlélve azt mondhatjuk, hogy az elmúlt öt évben a gazdasági önsorsrontás útját járjuk. Európa sokkal sikeresebb is lehetne, sokkal nagyobb, fejlettebb és erőteljesebb annál, mint amilyen teljesítményt ma nyújt. […] Vissza kell térnünk a versenyképes európai gazdaság eszményéhez. A sikeres gazdaságokat, és hogy Magyarországot ne említsem, de mint amilyen például Lengyelország vagy Csehország, azokat nem szabad támadni, azokat inkább támogatni kell. El kell vetni a munka nélküli alapjövedelem európai szintre emelt gondolatát. Nincs szükségünk erre az új szocializmusra. Helyette munkahelyek kellenek, és adócsökkentést kell mindenhol végrehajtani. A bürokratikus szabályokat le kell építeni, és a megszorításos politika helyett sokkal inkább a beruházásokat és a munkahelyek létrehozását kell ösztönözni.” Megjegyezte azt is, hogy „a migránsok helyett az európai családoknak kell adni a pénzt azért, hogy minél több gyermeket vállaljanak”.

És mindez csak egyetlen kiragadott példa a hosszú – lapunkban teljes egészében közölt – beszédből.

Logikus persze, hogy Orbán Viktor gondolatai nyugtalansággal töltik el az ellenzéki politikusokat. Ők csak máról holnapra élnek, és csupán saját politikai túlélésük foglalkoztatja őket. Bárkivel összebútoroznak, ha úgy látják, hogy azzal közelebb juthatnak valamilyen pozíció megszerzéséhez (lásd Jobbiktól DK-ig tartó szövetségek az ország egyre több településén), mindenkit felkarolnak, aki kellően csúnyát mond a Fideszre (Nagy Blanka-jelenség), és akár az ország érdekeivel szemben is cselekszenek, ha úgy érzik, azzal ártani tudnak a kormányoldalnak (a fideszes jelöltek fúrása az európai parlamenti szakbizottságokban).

Ezzel szemben ellenfelük (az ő megközelítésükből ellenségük), Orbán Viktor nem néhány napos, hanem több éves-évtizedes távlatokban gondolkodik, van története Európáról, Magyarországról, ráadásul mindaz, amit mond, teljesen ellentétes az ellenzéki pártok által – a Jobbiktól a Momentumon át a DK-ig – vallott liberális eszmékkel.

A tusnádfürdői beszédet és az arra érkezett reakciókat hallva három dolgot biztosan megállapíthatunk. Egy: a jelenlegi ellenzék térfelén továbbra is csak egyéni érdekeket, gyűlöletet és szellemi sivárságot látunk. Kettő: ebből kifolyólag még hosszú évekig nincs remény arra, hogy Magyarországon békésebb, ha úgy tetszik, normálisabb legyen a közélet. Ehhez ugyanis a kormányhoz méltó ellenzék kellene, amellyel közös a nyelv és közös az alap. Igaza van tehát Orbán Viktornak, a magyar nemzet megerősítése „igazságtalanul nehéz küzdelem lesz ezután is”. És végül három: nagyon lényeges, hogy ebből a küzdelemből mindenki kivegye a részét, akinek fontos Magyarország sorsa. Bármilyen felállásban jutna ugyanis közelebb a hatalomhoz a jelenlegi magyarországi ellenzék, egyetlen másodperc alatt rombolna le mindent, ami 2010 óta felépült, helyi, önkormányzati szinten ugyanúgy, mint országosan, és visszakerülnénk abba a mélységbe, ahol a Gyurcsány–Bajnai-korszak legválságosabb időszakában voltunk. Ha olykor fárasztó is a harc a hazai internacionalistákkal és európai liberális szövetségeseikkel, gondoljunk a nemes célra és arra, hogy „a mi oldalunkon van az, amit szépnek, szabadnak és igazságosnak lehet mondani”.