Tenochtitlan
Az azték királyi tanácsban hetek óta minden a tenger felől érkező idegenek körül forgott. Az első természetes reakció az lett volna, hogy az összes betolakodót belefojtják a vízbe, így őrizve a birodalom határait, miként azt évszázadok óta mindig is tették az őseik. Most azonban többen is a befogadást javasolták.
Az azték királyi tanácsban hetek óta minden a tenger felől érkező idegenek körül forgott. Az első természetes reakció az lett volna, hogy az összes betolakodót belefojtják a vízbe, így őrizve a birodalom határait, miként azt évszázadok óta mindig is tették az őseik. Most azonban többen is a befogadást javasolták.
– Nem látom be, miért ne települhetnének le közöttünk ezek a fehér bőrű, szakállas emberek – érvelt az egyik tanácsos. – Igazán kellemes külsejűek, és mégsem küldhetjük őket vissza abba a borzasztó, elmaradott világba, amelyből érkeztek.
– Nagyon szörnyű körülmények közül jöttek? – kérdezte Montezuma, az uralkodó.
– Bizonyára, mert a követeiktől tudjuk, mennyire lenyűgözte őket fővárosunk, Tenochtitlan pompája, tisztasága, a szervezettség, pontosság, a számukra fényűző gazdagság. Nálunk terrakottacsöveken érkezik a hegyi források édes vize, a szemetet elszállítjuk, míg az ő otthonuk belefullad a koszba és mocsokba. Hallottam, amint döbbenten beszélik, hogy nálunk mindenki naponta kétszer fürdik.
– Én négyszer – egészítette ki Montezuma.
– Épp ez az! – kiáltotta egy másik tanácsos. – Képzeljétek, mi lesz, ha ezek a tisztaságot, kultúrát sose látott barbárok elözönlik városainkat. Elpusztul minden, ami nekünk kedves.
– Ugyan már, vén károgó! – szólt rá Montezuma. – Nem kell aggódni az életformánkért, az aztékokért. Én inkább felvirágzást látok. Tenochtitlan még szebb, jobb és boldogabb lesz, ha Cortezék is letelepülnek itt. Majd átveszik a szokásainkat, megtanulják a nyelvünket, együtt áldoznak velünk az isteneinknek.
Ekkor hírnök jött lihegve:
– Emlékeztek a partra sodródott hajóra, amiből kimentettük a sápadtarcúakat, és a helyiek tiltakozására az egyik faluban telepítettük le őket? – A tanács tagjai bólogattak. Közös döntés volt ez akkor. – Nos, az idegenek lemészárolták a falu lakosságát, felgyújtották a házakat, és már útban vannak ide. Végünk!
– Ugyan már – kacagott Montezuma. – Tenochtitlan és az azték birodalom örökké állni fog.
