Miután az elnök másodszor is visszabóklászott a terembe, mert nem találta a mosdót, egy fehér házi gyakornok elkísérte az épület legtávolabbi pontján található vécébe. Az alelnök rögtön el is foglalta helyét az asztalfőn. A kivetítőn a január 6-i washingtoni összetűzések képkockái futottak, a jelenlévők ösztönösen elmosolyodtak a videók láttán. Az alelnök belekezdett az értékelésbe:

Hirdetés

– A capitoliumi ostrom jól sikerült, 200 statisztával, jól fényképezve eladtuk óriási félelmetes tömegnek; ez a sámán marha egy ötlet volt, én elleneztem, mert épeszű ember nem kajálja be, de mégis bejött. A terv első részét aránylag könnyen teljesítettük. Most jönne a nagyobb dobás.

Kattintott a kezében tartott távirányítóval, egy másik film futott a vásznon. Nyitott gépkocsi halad lépésben, az út mentén emberek integetnek. Az autóban ülő hirtelen hátrahanyatlik, a kocsi gázt ad.

– Ismerős, ugye? Nos, valami hasonló következne. Mindannyian tudjuk, hogy elkerülhetetlen, és sokban leegyszerűsíti a kormányzati program végrehajtását. Nem kéne tovább vesződnünk a populistákkal, trumpistákkal, keresztényekkel és konzervatívokkal, tradicionalistákkal és fehér férfiakkal. Ürügyet szolgáltathatna a szükségállapotra, a szabad fegyverviselés eltörlésére, akár a republikánus párt betiltására…

– Na de a tettest el kell fogni! – akadékoskodott a külügyminiszter.

– Nyugi, erre mindig van kész forgatókönyv.

– És a szálak hova vezessenek? Ha az oroszokat belekeverjük, abból atomháború lehet.

– Keressünk egy kicsi, ámde fontos országot, amelyik jóban volt Trumppal. Azt hiszem, Tony, te pontosan tudod, mire gondolok.

– Ezt meg lehet oldani. Vannak kapcsolataink. Ahogy a nóta mondja: megrendelni egy-két Oswaldot jó pénzért mindig lehet.

– Na ugye! Két legyet egy csapásra. A végén még akár ki is lőhetünk Bukarestre egy rakétát.

– Nem Bukarest, hanem Budapest a fővárosuk.

Az alelnökön látszott, hogy nem nagyon hiszi.

– Tudod, mit? – hozta meg a salamoni döntést. – Kilőjük mindkettőre.

Korábban írtuk