Kortáros megoldások
Öt évvel ezelőtt, 2016-ban adták át a teljesen felújított budakeszi Hild-villát, a Magyar Művészeti Akadémia Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetének jelenlegi otthonát. Utánajártunk, milyen munka folyik ma a házban, amit Hild József, a magyar klasszicista építészet kiemelkedő egyénisége magának tervezett és épített 1844-ben.
Ma már szinte elképzelhetetlen, de az 1800-as évek elején a budai hegyekbe csupán pihenni, kirándulni jártak a városiak. Egy Liebrich nevű művész 1846-ban készített vízfestményén is jól látszik a fából ácsolt János-hegyi kilátó, ahogyan az is, hogy a szőlőterületekkel határolt Budakeszi út mentén csupán elvétve állnak nyaralóépületek. Ezeket azok a tehetősebb polgárok és arisztokraták építtettek maguknak, akik az egyre elviselhetetlenebb városi levegő és az 1831-es kolerajárvány elől menekültek ki a nagyvárosból. A Liebrich-képen már jól felismerhetően ott áll egy kicsiny fehér ház is, a hatalmas angolkerttel körülölelt Hild-villa.
A legteljesebb szépség
A Budakeszi úti villa különlegessége, hogy Hild József 1844-ben saját magának tervezte abban a klasszicista stílusban, amely a környékbeli házakra is jellemző volt: nyeregtető, timpanon, vagyis háromszög alakú oromzat az elmaradhatatlan oszlop- és lépcsősorral. A hagyományos módon készült, kétszintes (pince és lakószint) ház a mainál jóval szerényebb méretű volt: a belépőt egy tágas helyiség fogadta, amelyből mindössze két szoba nyílt. A leltárjegyzékből kiderül az is, hogy a mester a szó szoros értelemben vidéki lakként használta a házat, hiszen a kapák, kaszák mellett csak két priccs szerepel az eredeti berendezési tárgyak között. Hild nem sokáig élvezhette azonban a nyugalmat és az egészséges budai levegőt. Az 1850-es évektől súlyos anyagi gondokkal kellett szembenéznie, huszártiszt fia akkora kártyaadósságot halmozott fel, hogy a villát a család 1858-ban kénytelen volt elárvereztetni. Az új tulajdonos Julius Darrier nagykereskedő lett, ő néhány évvel később már el is adta az épületet, amit előbb Ráth Mór, majd Beer Salamon, később Kleiner Ármin vásárolt meg. A villa ezután, 1952-es államosításáig a Klein, illetve örökség révén a Geist család tulajdonában maradt. Sokáig át sem alakították, jelentősebb változtatásokra csupán Kleiner Ármin adott megbízást Pucher Józsefnek – neki köszönhető a mai, végleges forma.
A villát a kor szokásainak megfelelően 1952-ben államosították, szükséglakásokat alakítottak ki benne. 1996-os privatizálása után 2001-ben került ismét állami tulajdonba, éveken keresztül üresen állt, végül 2013-ban kapta meg a Magyar Művészeti Akadémia. Kokas László építészt bízták meg a teljes körű, a XXI. századi igényeket is kielégítő felújítással. Mindezt persze úgy, hogy nem valamiféle klasszicista replikát, hanem egyfajta hihető építészeti mintát hoz létre, visszaállítva az épület ha nem is eredeti, de legteljesebb szépségét. Kokas László egyetlen hozzáépítést tervezett: a hátsó oldalt toldotta meg egy új szárnnyal, amely hatalmas üvegfelületeivel kortárs megoldás, összességében mégis a villa szerves része. Kész csoda, hogy a hatalmas, 12 ezer négyzetméternyi telek egyben maradt, és nem parcellázták fel kisebb-nagyobb eladható részekre. Ennek köszönhető, hogy ma is a villához tartozik az az úgynevezett Svájci-lak, amely valamikor 1873 körül épülhetett, és feltehetően kertészlakként használták.
Művészet és társadalom
Ma mindez az MMA – Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézet (MMA MMKI) otthona, benne irodákkal és egy kicsi, a kutatók számára fenntartott apartmannal. A Magyar Művészeti Akadémia művészetelméleti tagozatát, a Művészetelméleti és Módszertani Kutatóintézetet 2014-ben, Kucsera Tamás Gergely főtitkár kezdeményezésére alapították azzal a fő céllal, hogy a művészet támogatása mellett vizsgálja meg, hogy hat egymásra művészet és társadalom, illetve hogyan reagálnak az emberek a napjainkban születő alkotásokra.
– Az MMA-nak nyolc művészeti és egy elméleti tagozata van, ezek működését a kutatóintézet igyekszik segíteni. Azt próbáljuk elemezni, hogy a művészek éppen min és miért dolgoznak, milyen az a társadalmi közeg, amelyben egy alkotás megszületik. Hogy jól értsük: a XVIII. századi holland festők például azért festettek emberalakokat, mert erre kaptak megrendelést, ezt fizették meg. Célunk, hogy a hiátusokat, amik azért vannak még ma is, mert valakit túl- vagy éppen alulértékeltek az elmúlt időszakban, érték és minőség alapján kíséreljük meg helyretenni – összegzi az MMA MMKI legfontosabb feladatait Kocsis Miklós igazgató.
A kutatóintézet ennek érdekében minden művészeti képzésben részt vevő felsőoktatási intézménnyel szoros kapcsolatot ápol, könyvtárat működtet, évente több mint száz ingyenes, nyilvános rendezvényt szervez, két tucat online és nyomtatott kiadványt, monográfiát, gyűjteményes kötetet és tanulmányt jelentet meg. A közelmúltban jött ki például a Magyar irodalmi művek 1956–2016 című lexikonuk, amelyben jól megfér egymás mellett Csurka István és Moldova György neve.
A járvány időszakában is gőzerővel dolgoztak, igaz, kulturális tevékenységeiket leginkább a digitális térbe áthelyezve: a konferenciákat, művészeti témájú esteket, könyvbemutatókat az MMKI YouTube- és Facebook-csatornáján követhették nyomon. Az online tartalmak sikere nyomán hamarosan elindul a rendszeres MMKI-podcast, amelyben a kutatók változatos zenei, irodalmi, építészeti, táncművészeti és alkotáselméleti témákkal várják a hallgatókat.
Jelen és jövő
A kutatóintézet mindezek mellett egy hazai, sőt európai viszonylatban is kiemelkedő ösztöndíjprogramot működtet, ahova műfaji megkötés nélkül minden 18 és 50 közötti alkotó beadhatja pályázatát. A havi bruttó 200 ezer forintos ösztöndíjat évente száz pályázó nyerheti el, a túljelentkezés az elmúlt négy év mindegyikében több mint tízszeres volt.
– A munkatervet beadók között mindig van 4-500 szenzációsan tehetséges és 10-15 abszolút zseni, világszínvonalú alkotó – állítja Kocsis Mikós. – Pályázatunk a magyar ösztöndíjrendszerben azért egyedülálló, mert a havi juttatásért cserébe nem csupán egy program végi összegzést várunk el, hanem négyhavonta személyesen találkozunk, amikor az ösztöndíjasok írásban és szóban is beszámolnak az éppen aktuális munkafolyamatukról. Vagyis, Vashegyi elnök úr szavaival élve, ez az ösztöndíj nem következmények nélküli: aki a beszámolókon nem jól teljesít, nem támogatjuk tovább. Hiszen a művészek teljes szabadságot kaptak, csak azt kérjük rajtuk számon, amit előzetesen elvállaltak.Ezek az ösztöndíjasok, azaz a jelen és a jövő művészei azzal, hogy teszik a dolgukat, vagyis alkotnak, muníciót adnak a kutatóknak is. Mert az, amit és ahogyan csinálnak, jól mutatja, milyen irányba változik a kortárs művészet.
