Európa-ház
A Mester a földön ült, ujjával a porba írt valamit, amikor aggodalmaskodók csoportja kereste fel.
Épp csak rájuk pillantott, sejtette, mi a problémájuk.
– Az Európai Unió miatt izgatjátok magatokat? – kérdezte mosolyogva.
– Nekünk ezek a társulások sosem sülnek el jól – panaszkodtak. – Ha belépünk valahova, az vagy megszűnik, vagy vereséget szenved, vagy ellenünk fordul. Azt szeretnénk tudni: igen vagy nem? Mi az üdvözítőbb?
A Mester letörölte, amit eddig írt, és újabb jeleket rajzolt.
– Példabeszéddel fogok válaszolni – szólt kisvártatva. – Mindenkinek van otthona – kezdett bele. – Akár egy takaros kis ház; persze nagyobb, modernebb, szebb még jobb lenne. A ház fontos, mert fedelet tart a fejünk fölé, megvéd a természet pusztításaitól, kényelmet ad. De soha nem a ház a legfontosabb! – emelte fel az ujját. – Az mindig csak eszköz, nem cél. A legfontosabb az ember.
– A házról beszélj nekünk!
– Nos, ha beköltözünk egy új épületbe, amiben sok a szoba, folyik a meleg víz, a fürdőszobában új a csempe, a festés hibátlan, akkor annak örülünk szerfelett. De aztán kiderül, hogy a szomszédok üvöltetik a rádiót, a kutya átszökik a kerítésen, a kukacos rothadt almát átdobálják a mi udvarunkba. Sőt, új szomszédok is beköltöznek, nem is férnek el rendesen, ezért át-átjárnak hozzánk előbb csak egy kis lisztet, tojást kölcsönkérni, végül már ott is akarnak aludni. A vakolat potyogni kezd, alatta kilátszanak a téglák, amiket hanyagul raktak fel. A háziúr felemeli a lakbért vagy a bank a törlesztőrészletet, eldugul a csatorna, kiönt a szennyvíz. Hangyák, poloskák, egerek kerülnek elő innen is, onnan is. Eleinte megpróbáljuk renoválni, de a bank mégsem fizeti ki az ígért hitelt, egy vihar lesodorja a tetőről a frissen felrakott cserepeket. Amikor aztán megrogynak az alapok, a ház elkezd összedőlni, akkor ki kell menekülni, nehogy maga alá temessen. – Ráfújt a porra, a szél azon nyomban széthordta. – A por elszáll. A föld megmarad.
