Pénz

A bizottság elnöke apró öklével bőszen verte az asztalt, és ennek ütemére kiabálta:

– A magyarok nem kaphatják meg az EU-s forrásokat! Nein, nein, nein! Nincs náluk sajtószabadság, jogállam, elcsalják a választásokat, ellopnak mindent, és nem fogadhatnak örökbe rasztafrizurás biszexuális transzférfiak óvodás queer Mädcheneket.

– Az a helyzet, hogy a queer Mädchen igaz, de a többire nem találtunk bizonyítékot – suttogta az egyik biztos, de addigra már többen is meghallották. – Tulajdonképpen teljesen jogszerűtlen, ha nem fizetünk. Ezt így magunk között bevallhatjuk.

– Hát persze – bólintott az elnök asszony. – Én is tudom. Mindenki tudja, csak az Ujhelyi nem, mert annak soha senki nem mond semmit… De mégsem fizethetünk sem a magyaroknak, sem a lengyeleknek.

– De hát miért? – kérdezte óvatosan egy vakmerő tag. Ursula sóhajtott.

– Hát azért, mert már elköltöttük.

– A magyarok pénzét?

– Az nem az övék. Nem ismeri a híres Wall Street-i mondást? A pénz azé, aki elkölti. Hát ez a miénk lett…

– Mégis mire?

– Az ilyen pénz könnyen jön, könnyen megy. Utaltunk a Pfizernek a vakcinákra. Ennek részleteit fedje jótékony homály. Aztán Verhofstadtnak a házfelújításra Gentben. Azt hiszitek, az két fillér volt? Az Ukrajnának küldött fegyverekről és lőszerről nem beszélnék, mert az hadititok, de mindannyian vettünk már fegyvereket, tudjuk, mibe kerül. No és az amcsik baromi drága LNG-je? Talán Timmermans perkálta le a luxusotthona árából? Ami meg maradt, átutaltuk a magyar ellenzéknek a kampányra.

– Na, az még egy értelmes ötlet…

– Jó befektetésnek tűnt. Szóval, nem maradt egy peták sem az alapból.

– Csak ki ne szivárogjon. Kénytelenek leszünk újabb és újabb ürügyeket kitalálni, miért nem utalunk.

– Már alkalmaztam is egy céget havi százezer euróért, amelyik kitalál mindenféle jogsértéseket, amiket ráhúzhatunk a magyarokra. Ezzel kitartunk 2024-ig, akkor jön a következő ciklus, új pályázatokkal, de az már annak a bizottságnak a baja lesz.