– Ugyan, Pali! Várjuk ki, mire jut Metternich. Ezzel a kisebbségi kormányával előbb-utóbb befuccsol. Két-három év, és az ölünkbe hullik a hatalom. Inkább kóstold meg a kuglófot.

– Na és Ferdinánd? A király miért nem tesz valamit? Metternichet mindenki gyűlöli, elfogyott körülötte a levegő.

– Ferdinándnak erkölcsi aggályai vannak, de nem avatkozik be – vont vállat Petőfi. – Megvárja, amíg a dolgok kiforrják magukat.

– A nemzetnek nincsen még két-három éve! – csattant fel Vasvári. – Tedd már le, Józsi, azt a gusztustalan kuglófot, hányingerem van, ha ránézek.

– Az a te bajod, Pali, hogy olyan izgága vagy – majszolgatta Jókai a mézes süteményét.

– Most itt nyugiban eszünk, iszunk, beszélgetünk. Ha rád hallgatnánk, mehetnénk ki az esőbe, a csendőrök körbefognának, puskatussal agyba-főbe vernének. Hogy állna oda Sándorom Júlia elé kék monoklikkal a szeme alatt?

– Igaz is – kapcsolódott bele Petőfi. – Írtam egy verset. A címe: „Ráérsz, magyar!”

– Ráérsz, magyar… Hú, Sándor, ez nagyon jó! Olvasd!

Felolvasta, aztán még beszélgettek, kuglófot ettek, tán bort is ittak. Közben március 16-a lett.