Az év embere

Az ünnepek között sem pihen a Jobbszél; megvannak a jelölések a tavalyi év embere címre.

Engedve a társadalmi nyomásnak, első helyen az új szerepkörében is Oscar-gyanús teljesítményt nyújtó Zelenszkij; sokoldalú alakításával – hűségesen követve a forgatókönyv és a rendező instrukcióit – elhitette magáról és országáról, hogy mélyen demokratikus, békeszerető, humánus és az igazság kizárólagos birtokosa.

Még az is felmerült, hogy Nobel-békedíjat kapna, ez végül elbukott, mert a hír hallatán rögtön kiadott egy nyilatkozatot: „Ez klassz, át is veszem, de csak ha rakétaelhárító rendszerek, modern harckocsik meg kétmillió géppisztolylőszer is jár hozzá.”

Második jelöltünk Putyin, aki mindenki megnyugtatására bebizonyította, hogy az orosz hadsereg egyáltalán nem olyan hatékony és félelmetes, mint hittük, és nevetségessé tette a „sokan vannak, mint az oroszok” mondást is.

Most kapom az infót, hogy a Liu testvéreket is fel kell terjesztenem, akik végre nem vesznek el a távoli vad magyar puszták jelentéktelenségében, hanem a világ legnagyobb nemzetének, a kínainak nyerhetik ezentúl az érmeket és szerezhetnek dicsőséget úgy, amiként ezt Pekingben megálmodták.(Szponzorált tartalom, visszautasíthatatlan ajánlat érkezett a kínai korcsolyaszövetségtől.)

Eva Kaili a következő tipp, ám a jelölő bizottság vitatja, mert ő nőként nem lehet az év embere. A nő is ember, tiltakozom, ám angolul ez nem egészen így van, ezért legfeljebb az év nője lehetne. Na jó, de az év nője akkor már inkább Ana de Armas, aki a Marilyn Monroe-ról szóló filmben igazán nagyot domborított, és száz Eva Kailiért nem adnám…

Megcsörren a telefon, egy önjelölt van a vonal túlsó végén:

– Egyértelmű, öregem, ki az év embere, aki becsületes, nagyívű gondolkodású, európai demokrata politikus, aki tizenöt százalék fölé tornázta fel a pártját, ezért Gyur… Hogy mondod, Klárikám? Igen, a DK, tehát az év embere DK.

– A DK nem ember… – vitatkoznék.

– Nekem mondod? – sóhajt fájdalmasan.