Bizalom

Az élelmiszerbolt pénztára előtt állok sorban. Négy kassza működik, mindegyik előtt vagy tíz vevő. Végre ötödiket nyitnak, néhányan átsietnek oda, kisebb helyezkedés után újabb sor áll össze. Türelmesen várjuk, hogy fizethessünk.

Egy bolt semmire sem bizonyíték, mégis az jut eszembe, hogy nesze nektek megélhetési válság.

Visszaemlékezem az őszre, amikor a vereség sokkjából lassan kikászálódó ellenzék naponta festette az ördögöt a falra, össznépi felháborodást, súlyos társadalmi válságot vetítve előre arra az időre, amikor majd megjönnek az első rezsiszámlák. A számlák megjöttek, sokan megnyugodtak, mert az összeg semmivel sem volt nagyobb, mint korábban, mások bosszankodtak, mert az övék nagyobb lett, de társadalmi válságnak nyoma sem volt.

Aztán meglódult az infláció, különösen az élelmiszer drágult, és az ellenzék az ő sajtójának segítségével most már éhséglázadásokat vizionált, olyan társadalmi elégedetlenségi hullámot, ami majd elsöpri a polgári kormányt. Ebből sem lett semmi. A legszegényebbek vásárolják az árstopos élelmiszereket, a többiek pedig megveszik a szokásosat drágábban. Az üzemanyagárstop eltörlése sem keltett semmi indulatot. Bosszankodunk az árakon és fizetünk. A kormánypártok támogatottsága pedig kikezdhetetlenül magas.

Bizonyára több okra vezethető vissza mindez. Az egyik a munkahelyek biztonsága. Ha munka van, ha fizetés van, akkor minden válságot túl lehet élni, márpedig a foglalkoztatottság kitartóan magas. Számít az is, hogy az emberek az elmúlt tíz bő esztendőben anyagi tartalékokat tudtak fölhalmozni. Éppen egy éve a Magyar Demokrata hiteles adatsorokkal mutatta be, milyen jelentősen csökkent az anyagi kiszolgáltatottságban élők aránya Magyarországon. Van mihez nyúlni.

És van még egy ok, talán a legfontosabb: a kormány iránti bizalom. A polgárok többsége bízik abban, hogy a polgári kormány, ahogy korábban, most is képes lesz úrrá lenni a nehézségeken. Tavaszra ki is derül majd, hogy igazuk van.