A nagygyűlés szónoka megragadta a mikrofont, és bejelentette:

– Kedves megjelentek, köszöntsük együtt az Egyesült Államok elnökét! – tapsolt, kicsit hátrébb lépett, és a mikrofont befogva odasúgta Bidennek, akit két oldalról markos legények tartottak, hogy a megfelelő irányba nézzen:

– Köszön, mosolyog, keresi a tekinteteket, jól artikulál…

Az elnök szemében hirtelen furcsa fény villant, mindenkit eltolt az útjából, közben méltatlankodva kiabálta:

Hirdetés

– Elegem van már belőle, hogy előírják nekem, hová álljak, mit mondjak, kit bombázzak le és mit robbantsak fel! Mégiscsak én vagyok az izé… Ne rángasson, unom a gúnyolódást meg a Let’s go Brandont, azt hiszik, nem hallom? – Megkaparintotta a mikrofont, és erőteljesen beleszólt: – Hallanak engem? No, azért! Itt az ideje, hogy bocsánatot kérjek mint az Egyesült Államok elnöke. Egy bűnös ország, egy bűnös nép vezetőjeként végre valaki szembenézzen vele, hogy nincs jogunk utat mutatni, másokat kioktatni. Kiirtottuk az őslakosokat, a megmaradtakat rezervátumba zártuk, miután elvettük a földjüket. Embereket hoztunk ide Afrikából az akaratuk ellenére, rabszolgaként dolgoztattuk őket, és tárgyként bántunk velük. Nem az ókorban, hanem a XIX. században is! Atombombát dobtunk civil lakosokra, városokat töröltünk el a Föld színéről; ilyen gazságot sem előttünk, sem utánunk nem tett senki! Szőnyegbombázással radíroztunk le településeket a térképről. Beavatkoztunk más országok ügyeibe, a vallásukba, az identitásukba, a politikai rendszerükbe. Elfogtuk, börtönbe zártuk, kivégeztük a vezetőiket. Embargókkal gyerekek százezreit hajszoltuk az éhhalálba, ostoba hollywoodi filmjeink hamis világképével mérgezzük és butítjuk a nemzeteket, az iskoláinkban lemészárolják a tanulókat, kábítószerekkel gyilkoljuk a fiatalokat… Nem vagyunk méltók saját országra sem.

Közben sikerült az elnököt elrángatni a pulpitusról, a fő szervező intézkedett is:

– Semmi vész, küldjük el a statisztákat kávézni, aztán felvesszük újra!

Kapcsolódó cikkünk