Gipsz

Noha korábban senki sem hallott róla, Gipsz Jakab egyik napról a másikra szinte berobbant a köztudatba. A bennfentesek ugyan tudták róla, hogy ő voltaképpen az állami vasúttársaság egykori vezérigazgatójának a testvérbátyja, de hogy ezen kívül mit tett eddig hozzá a világ folyásához, azt teljes rejtély övezte. Néhányan persze meglátták benne a befolyásos, fontos embert, elvégre a vasúttársaság hajdani igazgatójának mégiscsak egyetlen testvérbátyja van, ráadásul – és ez is csak most derült ki – a nevezetes cementfalvi Gipszekkel áll rokonságban.

– Jakab már gyermekként is nagy dolgokra volt hivatott – mesélte a szomszéd néni a legnézettebb televíziós csatornának a Gipsz Jakab ifjúkora és későbbi tettei” című százhetven perces oknyomozó riportműsorában. – Egyszer megkérdezte tőlem – folytatta az öregasszony –, hogy „Margit néni, nem nehéz a szatyor?”, és amikor mondtam neki, hogy de, fiam, baromi nehéz, akkor nagyot nevetett, és így szólt: „Sose vállaljunk többet, mint amire képesek vagyunk!” Ilyen okos kölök volt már ötévesen.

A nemzeti ünnepen aztán Gipsz a város főutcájának közepére ácsolt dobogóról intézett szózatot a néphez.

– Ha én egyszer kinyitom a számat! – kiáltotta, mint Salamon Béla az ismert kabaréjelenetben. („Nyisd ki, Jakab, nyisd ki!”, követelte a tömeg.) – Ha akarnám, én lehetnék az amerikai elnök. Vagy a római pápa. Pénzt verethetnék, és ledobhatnám az atombombát Hirosimára. De én beérem azzal, hogy itt legyek nagy. („Ne érd be, Jakab!”)

Másnap felment a Szabadság-szoborhoz, az ott elhangzottakra a sajtó úgy hivatkozott: a Gellért-hegyibeszéd.

– Nem jöttem én a szegényekhez vagy a gazdagokhoz, a nőkhöz vagy a férfiakhoz, az öregekhez vagy a fiatalokhoz, hanem a kiábrándultakhoz – zengte. – Egyet intek, és holnaptól újabb ellenzéki párt lesz az országban. (Ezt hívta később a nép csodálatos pártszaporításnak.)

Ekkor hirtelen összerándult Jakab, felébredt, és azt vette észre, hogy a bilibe lóg a keze.