Program

A kételkedők a csoda mibenlétéről faggatták a mestert.

– Azt tartjuk csodának, amit nem tudunk megmagyarázni – felelte. – Minden korban és minden helyzetben más számított annak.

– Na de régen nem értették, mitől van a villámlás vagy a szél fúvása, a telihold vagy az évszakok váltakozása, mégis inkább azt tekintették volna csodának, ha hirtelen sosem fogyna el többet a hold.

– Amibe beleszületünk, azt természetesnek vesszük. Ez igaz. Akkor úgy fogalmazok, hogy az addigi tudásunktól jelentősen eltérő jelenséget nevezzük csodának. Ha egy betegségben addig mindenki meghalt, majd hirtelen jön valaki, aki egy injekcióval meggyógyítja, az a középkorban csoda lett volna, ma az orvostudomány diadala, és szinte el is várjuk. De mondok modern példát, mert ti azt szeretitek. Odaültetünk egy addig írógéphez szokott delikvenst (a „mi az az írógép?” bekiabálást a mester szó nélkül hagyta) a számítógéphez, és ő a szövegszerkesztő program segítségével ír, formáz, kihúz. Nagyon tetszik neki, ez jelentős előrelépés. Hősünk nyilvánvalóan feltételezi valamilyen szellemi dolgozó, egy programozó létét az egész mögött, noha nem látja az illetőt. Felvilágosult, modern emberként mégsem gondolja, hogy a gép, a klaviatúra, a monitor képes volna a szöveg megformálására, ahhoz bizony kell a betáplált szoftver. Az alkotó.

– Hát erre megy ki a játék… – dünnyögte egy kétkedő.

– Nos – folytatta a mester –, most szeretné a fickó, ha ez az egész hosszú szöveg máshol is megvolna. Be kell újra gépelni. Tehet bármit, fejen is állhat, magától nem fog megtörténni. Ez csoda lenne. Ekkor odalép a programozó, és kitalálja, hogy a Control+C, majd a Control+V betűk lenyomásával ezt végre lehessen hajtani. Íme! Hirtelen rajongásában emberünk így kiált fel: „Te egy isten vagy!” Ám a másik csak mosolyog. „Csak programozó. Ilyen kis vackokat programozok. De van valaki, aki az egészet programozza. Na, az a csoda. Minden őrajta múlik.”