Győzelem

A Sequana folyó menti medreszében a hidzsra 1473 évében, egy fiatal arab kutató tartott beszámolót.

– Abdul professzor – utalt egy tekintélyesebb tanárra – osztja azokat a nézeteket, hogy Rumélia már a próféta halála utáni II–III. századtól kezdve az igazhitűek földje volt. Ez sajnos csak részben igaz. A kordovai kalifátus természetesen jelentős területekre kiterjedt, miután Tárik vezér a később róla elnevezett sziklánál partra szállt. De a kontinens belső részein létrejöttek olyan államok, amelyek a gyaurok igazgatása alatt álltak, az ő világképük és vallásuk volt a meghatározó. Bizonyos időszakokban ezek az országok jelentős politikai, katonai és gazdasági hatalomra tettek szert. Itt, ahol most élünk, templomaink helyén keresztény bazilikák álltak, nagymecsetünket pedig hajdan az ő nyelvükön Notre-Dame-nak hívták.

– De ha így volt – kérdezte kétkedve egy hallgató –, miért veszítették el a területüket, és hová lett a lakosságuk?

– Vidéken itt-ott élnek még, akik állítólag, titokban, a sírkamráik mélyén Allah helyett másik Istent imádnak – szólt közbe tudálékosan valaki a sarokból.

– Én is hallottam ilyen elszigetelt esetekről, valóban. De hogy a kérdésre válaszoljak: ezek az emberek úgy döntöttek, átadják nekünk a területeiket, mert ők már nem képesek belakni, fenntartani, megvédeni. Meggyűlölték magukat, az életüket, a családjukat, apáikat és anyáikat, a gyermekeiket. A várandós asszonyok testéből kikaparták az utódokat…

– Ezt nem hiszem el – legyintett az iménti akadékoskodó. – Ilyet ember nem tesz…

– Nem is voltak ezek már kultúremberek a mi fogalmaink szerint. Érdemük pusztán annyi, hogy felismerték az egyetlen járható utat. Megengedték a próféta követőinek, hogy a kiaszott, hitetlen földből termő hitet varázsoljanak. Köszönet Merkel és Macron efendiknek, akik gondoltak saját hírnevükre és a történelem előtti felelősségükre, ezért előmozdították győzelmünket, így garantálva örök emlékezetüket a hősök csarnokában. Dicsőség nekik! Allahu akbar!