Mivel küzd a magyar?

– Mit tekintünk egészségnek? Mikor mondhatjuk, hogy lelkileg rendben vagyunk?

– A nemzetközileg elfogadott definíció szerint az egészség testi-lelki jólétet jelent, ami több, mint amit a betegség hiánya jelent. A lelki egészség pedig ennek részeként egy pszichológiai, érzelmi, társadalmi jólétet jelet, amikor az egyén tisztában van önmagával, ez egyfajta önismeretet is igényel. Hétköznapi megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy tudunk örülni az életnek, a mindennapi örömöknek, a pozitív és negatív visszajelzéseket egyaránt észrevesszük. A lelkiegészségbe ugyanakkor beletartozik a megfelelő táplálkozás, fizikai aktivitás, napi ritmus, hogy az ember a képességeinek megfelelően kvalifikálja magát, megfelelő képzettséget szerez, amivel képes lesz elhelyezkedni. A munkahelyén képes pozitív visszajelzéseket szerezni, emellett a szociális környezet megléte, a család kiemelten fontos.

– Hogy állunk a mentális egészség terén, mi magyarok?

– A magyarok önmagukat is gyakran búskomornak látják, miközben a kutatások azt mutatják, hogy depresszió és szorongás tekintetében az európai átlag szintjén vagyunk. Azt azonban tudni kell, hogy Magyarországon belül is nagy különbségeket mérnek, egy ideje nem országonként vezetnek statisztikákat, hanem régiókat mérnek, akár egy adott országon belül is. Köztudott tény például, hogy dél-kelet Magyarországon rosszabbak a mutatók, a fővárosban, illetőleg Nyugat-Magyarországon, főleg Észak – Nyugat – Magyarországon jobb a helyzet. Ilyen régiós különbségek azonban minden országban megfigyelhetők.

– Mivel küzd a magyar? Vannak még jellemzően „magyar-specifikus” problémák?

– A kérdés rendkívül összetett. Mint említettem, a szorongásra és depresszióra vonatkozó kutatások tekintetében hazánk az uniós átlag szintjén van. A különböző testi betegségek előfordulását elemző statisztikák azonban, mint például a két, magyarokra jellemző népbetegség, a daganatos, illetve a szív és érrendszeri megbetegedések száma, lesújtó képet mutat. Ezekből is le kell vonnunk bizonyos következtetéseket, ugyanis tudjuk, hogy mindkét megbetegedés sok esetben lelki eredetű. A droghasználat és alkoholizmus, ezzel együtt az öngyilkosságok számában sem állunk jól. Az utóbbi terén kifejezetten rosszak a magyar eredmények. A lelki egészség napja is azért fontos, mert amikor lehet, rá kell világítani arra, hogy rengeteg a tennivaló ezen a téren. Egyáltalán nem reménytelen a helyzetünk, de mint minden az életben, csak akkor változik, ha aktívan közreműködünk a megoldásban.

– Még mindig öngyilkos nemzet vagyunk?

– Rengeteget léptünk előre, azonban még hosszú út áll előttünk. A nyolcvanas évek közepén voltunk a mélyponton. A nemzetközi statisztikák százezer lakosra mérik a befejezett öngyilkosságok számát. Ez az arány éves szinten 43-ról 2018-19-re 17-re esett vissza. Ez egy nagyon jelentős változás. Minden okunk megvan arra, hogy megveregessük a saját vállunk. Azonban folyamatosan beszélnünk kell róla, a különböző sajtótermékeknek is hatalmas a felelőssége, hogy rávilágítson a problémákra, hogy segítségkérés lehetőségeire felhívja a figyelmet.

Fontos hangsúlyozni ugyanis, hogy van segítség, van kihez fordulni, senki nem marad egyedül a bajával Magyarországon. A lelki elsősegély szolgálatok kiválóan működnek, azonban a társadalom támogató, másikra figyelő magatartása elengedhetetlenül fontos.

Észre kell venni a depresszióban szenvedő embereket a környezetünkben, magunkat pedig arra kell kondicionálni, hogy a segítségnyújtás mellett képesnek kell lennünk mi magunk is segítséget kérni saját problémáink megoldására.

– A probléma be és felismerésével hogy áll a magyar társadalom? A lelki eredetű betegségeket kísérő stigmáktól sikerült megszabadulni?

– Szerencsére egyre könnyebb segítséget kérni, akár anonim módon is. Közben én magam azt tapasztalom, hogy a fiatalabb generáció egészségtudatosabban él, ami a lelki egészségre is vonatkozik.

A fiatalabbak sokkal bátrabban mernek segítséget kérni. Ez viszont azt jelenti, hogy több segítségkérés is érkezik, tehát több pácienssel találkoznak a szakemberek.

Így sok esetben azt látjuk, hogy romlanak a statisztikák, miközben alapvetően egy előrelépésről van szó.

– Néhány éve a közösségi médiában hatalmas sikert aratott az a statisztika, amely szerint az USA és Nyugat-Európa marékszámra fogyasztja a különböző antidepresszáns készítményeket. Az eredmény megosztotta a közvéleményt. Sokan sikerként értékelték, hogy a magyarok nem szednek annyi gyógyszert, mások szerint a felmérések csak arra mutatnak rá, hogy mi még mindig itallal gyógyítjuk magunkat.

– Az antidepresszáns vagy hangulatjavító gyógyszerek nemcsak a depresszió, hanem a különböző kényszerbetegségek, vagy szorongásos panaszokra is használatosak. Függően attól, hogy kinek mennyire hatásosak egyáltalán. Az adatok tényleg azt mutatják, hogy a magyarok kevesebb ilyen gyógyszert szednek. Ez azonban nem feltétlenül jó. Ha valakinél nem diagnosztizáltak betegséget, az lehet, hogy azért van, mert nem kért segítséget. Pedig a problémán akkor lehet segíteni, ha szakemberhez fordulunk, illetve így kerülünk olyan helyzetbe, hogy gyógyszert írjanak fel nekünk. Ezeknek a készítmények a használata pedig csökkenthetné azokat az úgynevezett öngyógyító kísérleteket számát. Aminek következtében talán kevesebb alkoholista vagy drogfüggő lenne. Mert ezekhez képest mindenféleképpen jobb, hogyha eljut valaki egy szakemberhez, és antidepresszánst írnak fel neki. Persze ezeket a szereket csak előírás szerint lehet használni, terápia mellett.

Egyetlen gyógyszer sem oldja meg önmaga a problémát, a lelki munkát nem lehet megspórolni.

Sokan a nyugati országokban is végül gyógyszerfüggővé válnak. Ez azonban egy másik probléma.

– Időnként elgondolkodom, hogy a nyugati embernek egyáltalán miért van szüksége antidepresszánsokra? Soha nem éltünk olyan jól, mint manapság, miért szorongunk olyan erősen?

– Elcsépelt igazság, de igazság, hogy egy végletekig felgyorsult világban élünk. Az emberi psziché nem tudja ezt a tempót követni. Az elmúlt 5-10 éveben rengeteg információt kell feldolgozzunk, rengeteg inger, sok esetben szélsőségesen erős inger éri az embert. Vannak kutatások, amelyek azt mutatják, hogy 50 vagy 100 évvel ezelőtt átlagban milyen típusú és intenzitású ingerek érték az embereket, és mennyivel növekedett vagy erősödött ezek száma és intenzitása mára. Hihetetlen mértékű a növekedés, elég, ha csak a közösségi médiára gondolunk, soha egy pillanatra nem hagyja pihenni az ember pszichéjét. A modern embernek ehhez kell alkalmazkodnia, ez azonban lelki szempontból nehéz.

Nagyon nehéz megtanulni a helyén kezelni az információkat. Hogyha valaki mindenre reagálni akar, mindent fontosnak tart, akkor eszméletlenül föl tudja magát turbózni. Az emberi szervezet nem erre lett alkotva, hogy folyamatos stressz alatt tartsák.

A stressz önmagában nem jelentene problémát, mert úgy lettünk megalkotva, hogy az segít felkészíti az embert, tehát akár lehet pozitív hatása is. Napjainkban azonban a negatív stressz nyomása alatt élünk, amely az emberek közötti kapcsolatból fakad, leginkább a munkahelyhez kötődik. A szervezetünk pedig jelez, ha úgy érzi, hogy túl van terhelve.

– A stressz mellett a magyaroknak szembe kell nézniük a transzgenerációs traumákkal is. Magyarázat lehet problémáinkra, hogy alapvetően egy traumatizált nemzet vagyunk?

– Azt gondolom, hogy nagyon fontos a történelmünk ismerete, a transzgenerációs traumák kérdésére pedig szintén oda kell figyelni. A különböző rendszerekben különböző okokból súlyos atrocitások érték az embereket. Ezekről beszélni kell, ki kell mondanunk, ami feszít. Azonban alapvetően a jövőt kell építenünk, a következő generáció támogatásán kell legyen a hangsúly, hogy ne cipeljük tovább a terheinket. Adjuk át a tapasztalatainkat, álljunk ki magunkért, de meg kell küzdenünk a lelki problémáinkkal. Nagyon sok olyan páciensem volt, akik akár holokauszt-túlélőként küzdöttek az emlékeikkel, akár valamelyik Gulág-táborból tértek haza, a kitelepítés áldozatai lettek, vagy ezek családtagjaiként cipeltek súlyos terheket. A legtöbb esetben azonban az egyéntől függ, hogy hogyan küzd meg ezekkel a traumákkal.

Meg kell magunkat erősíteni lelkileg, tisztába kell jönni önmagunkkal, hogy mire vagyunk képesek, mit tudunk megtenni, magunkért vagy a gyermekeink jövőjéért. Nem vagyunk szenvedésre ítélve!

A gyötrelmeinkről azonban beszélni kell, az a legrosszabb megoldás, ha valamit elhallgatunk és később kipattan. A traumát akkor sokkal intenzívebben éljük újra.

– Szükségünk van Istenre vagy a lelki egészség szempontjából lényegtelen a hit?

– Az a véleményem, hogy a spiritualitás nagyon fontos a lelki egészségünk szempontjából. A gyógyításban van egy alapvető kitétel, amit bio-pszicho-szocio megközelítésként írnak le. Ez azt jelenti, hogy figyelembe kell venni a biológiát, a pszichológiát és a szociális környezetet egy beteg kezelése esetén. Az utóbbi időben egyre gyakrabban a spirituális kondíciókat is bele veszik. Egyértelmű ugyanis, hogy az ember alapvető szüksége a spiritualitás. Hogy ez vallási szempontból hogyan nyilvánul meg, az egy más kérdés, a lényeg az a hit, hogy az erőfeszítéseinket egy természetfölötti erő is segíti.