Amerika válaszúton
Tartogathat még meglepetéseket az amerikai elnökválasztási kampány utolsó másfél hónapja.
Szijjártó Péter: Támogatjuk a magyar–orosz vállalati együttműködések építését
VIDEÓ! A külgazdasági és külügyminiszter a magyar–orosz üzleti fórumon üdvözölte, hogy az orosz kormány támogatja a magyar cégek piacra lépését.
Lázár János: növelni kell a közlekedés versenyképességét
Az európai közlekedéspolitika vezetői arról tanácskoznak Budapesten, hogyan növelhetnék az ágazat versenyképességét.
A látszat csal
Európai zenés körútja részeként a Sleep Token a sikerére Magyarországon is magyarázatot ad.
Vasárnap választ Brandenburg
Egy biztos: Németországban hétfőtől nem mehetnek tovább úgy a dolgok, ahogy eddig.
Orbán Viktor: Ahhoz képest, hogy milyen komoly a helyzet, olcsón fogjuk megúszni
A hétvégére a készenléti szint fenntartása a feladat – húzta alá a miniszterelnök.
Árvízhelyzet Budapesten és Esztergomban – Demokrata-körkép (Képgaléria!)
A Demokrata munkatársai pénteken is körbejárták Budapestet, Esztergomot, és fotóriportot készítettek az aktuális árvízhelyzetről.
Árvíz Budapesten (Képgaléria!)
A Demokrata fotóriportere, Vermes Tibor árvízi fotói Budapestről, a csütörtöki napról.
Megrendítő képeken az árvízi védekezés (Képgaléria!)
A Demokrata fotóriportere, Vermes Tibor árvízi körképe – Vác, Verőce, Kismaros, Nagymaros, Szob, Ipolydamásd.
Kínával számolni kell – Exkluzív riportunk Csengtuból
Magyarországot az MTVA és a Magyar Demokrata képviselte az Övezet és Út Média-együttműködések Fórumán Kínában. Helyszíni beszámolónk.
Hirdetés
Hirdetés
Drága lehet az európaiaknak Ukrajna téli védelme
Kijevbe érkezett pénteken Ursula von der Leyen, hogy újabb 160 millió eurós támogatást ígérjen Volodimir Zelenszkijnek.
Orbán Viktor Dunaalmáson ellenőrízte a védekezési munkálatokat
A kormányfő a kézi erővel épített vasúti átereszi védműnél hallgatta meg a vízügyesek jelentését.
Orbán Viktor: Az előrejelzés a védekezés kulcsa
Az időjárási és a vízállás tetőzésével kapcsolatos eddigi előrejelzések is pontosnak bizonyultak – mondta a miniszterelnök.
Az USA elhatárolódott Izrael Libanont ért csapásától
Az Egyesült Államok nem érintett a Libanonban elkövetett támadások kivitelezésében, jelentette ki a Fehér Ház tanácsadója.
Az EU 35 milliárd eurós hitelt javasol Ukrajna szükségleteinek támogatására
Ukrajna költségvetési szükségletei jelentősen megemelkedtek az egyre intenzívebb orosz támadásokkal szemben, közölte az Európai Bizottság.
A Nemzeti Tehetség Program nem kiadás, hanem befektetés
A tehetséggondozás stratégiai kérdés Magyarországon, mondta Nagy-Vargha Zsófia Pécsen.
legfrissebb a honlapon
A teljes interjú: Kovács „Kokó” István – Elcsajosodott a világ
Férfi nem vívhat nővel, nő pedig nem vívhat férfival, ez nem ideológiai kérdés.
Polgár Juditot és Polgár Zsuzsát is díjazták a Sakkolimpián
A legjobb női játékos Polgár Judit, az elmúlt száz év legjobb női sakkedzője pedig Polgár Zsuzsa lett.
Az ENSZ-ben találkozhat egymással az orosz külügyminiszter és az ukrán elnök
Az Egyesült Államok várakozásai szerint mindkét politikus részvesz az ENSZ BT Ukrajnával foglalkozó ülésén.
Láng István: Feladat van, meg kell védeni az országot
„Ez egy nagyon nagy árvíz, nagy terhelést fog okozni” – figyelmeztette a lakosságot az országos vízügyi főigazgató.
Kiderülhet végre, ki robbantotta fel az Északi Áramlatot?
Marija Zaharova elmondása szerint a nemzetközi közösség továbbra sem tud biztosat.
Magyar Péter szerint hazudik a kormány, de aztán meggondolta magát
Magyar Péter péntek reggel is folytatta az árvízhelyzettel kapcsolatos hergelését.
Milliárdos károkat okoztak a viharok
Több mint nyolcezer kárbejelentés érkezett a szeptember 13-16. közötti viharok nyomán a biztosítókhoz.
Rétvári Bence: A mentőszolgálat a helyzethez alkalmazkodva módosítja a betegutakat
A Nyírő Gyula kórházban pszichiátriai csoportot hoztak létre az árvíz miatt.
Íme a legfrissebb fővárosi lezárások
A Duna áradása miatt számos útlezárás van Budapesten és több vármegyében is, a lezárások miatt a BKK közlekedése is változott.
Leállás jön a Magyar Telekomnál, érdemes felkészülni az ügyfeleknek
A Magyar Telekom informatikai rendszereinek ütemezett karbantartására figyelmeztet a szolgáltató.
Hirdetés
Hirdetés
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A békéhez erő kell!
A miniszter kifejtette, a Magyar Honvédség hivatásos és tartalékos alakulatai az éjszaka folyamán több helyen is helytállnak.
Kiestek az EP-ből, az uniós elit mégis számít rájuk hazánk mocskolásában
„Lenyűgöző eszmecserét folytattunk a magyarországi jogállamiság védelméért folytatott harcukról.”
„Allahu Akbar” kiáltás kísérte a legújabb késes támadást
„Egyelőre nincs információ a támadás indítékáról”, de minden lehetséges forgatókönyvet vizsgálnak.
Iványi Gábor „hazudik, ami egy paptól nem szép dolog”
Orbán Viktor nem szokott üzengetni senkinek, így Iványi Gábornak sem.
Ezt tette Karácsony Gergely az árvízi védekezés érdekében
Karácsony Gergely úgy kezdte a ciklusát, hogy kijelentette: „Sokat fogunk még erről beszélni.”
Az árvíz miatt áthalad a metró a Batthány téren
Az árvíz miatti lezárások aktuális helyzete elvileg nyomon követhető a bkk.hu/arviz oldalon.
Hirdetés
Hirdetés
Példaképeink arcképcsarnoka – Pál István „Szalonna” (videó)
Értékőr című sorozatunk negyedik részében Pál István „Szalonna” Liszt Ferenc-díjas népzenésszel beszélgettünk.
OVF-szóvivő: Komáromnál tetőzött a Duna
Siklós Gabriella közölte: nagyjából most 50, vagy e fölött pár centiméterrel alacsonyabb a tetőző vízállás, mint 2013-ban volt.
Kína sikeresen felbocsátott hat új műholdat a világűrbe
A Csilin-1 Kuanfu 02B 01-06 típusú műholdakat egy Hosszú Menetelés-2D típusú hordozórakétával juttatták fel.
Halálos baleset történt Piliscsabánál
A helyszínelést teljes útlezárás mellett kezdték meg a budaörsi rendőrök.
Fontos információt közöltek az árvíz sújtotta területeken élők nyugdíjáról
A Magyar Posta szerint nincs okuk aggódni az érintett időseknek.
A rákosmenti titok
A 17. az egyetlen olyan kerület Budapesten, ahol totális győzelmet aratott a Fidesz június 9-én. Utánajártunk a siker receptjének.
Hirdetés
Hirdetés
Újabb adatok érkeztek most a magyarországi koronavírus-helyzetről
Több településen is emelkedést tapasztaltak a koronavírus örökítőanyagának koncentrációját tekintve.
Orosz- és észak-koreai-bérencnek bélyegzett szervezeteket büntetett az USA
Az érintettek által működtetett pénzügyi hálózat az amerikaiak szerint segítette a két ország fegyverkezését.
Közel tizenkétezren érkeztek Ukrajnából csütörtökön
A rendőrség 43 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
Hirdetés
Hirdetés
A magyar sporttudománynak fel kell zárkóznia
A jó körülmények szükségesek, de nem elégségesek a magyar versenysport fejlesztéséhez.
Elhunyt a Ferencváros olimpiai bajnok labdarúgója
79 éves korában meghalt Juhász István, a Fradi olimpiai bajnok, VVK-győztes futballistája.
Az aranyterv végrehajtva – Interjú Kós Huberttel
Három éve, Milák Kristóf tokiói aranyérmét nézegetve megfogadta, a következő olimpián megszerzi a sajátját. Kós Huberttel beszélgettünk.
Véget érhet a francia kormányalakítási válság
A köztársasági elnök által szeptember 5-én kormányfőnek kinevezett volt európai biztos ötven percet tárgyalt Emmanuel Macronnal.
Orbán Balázs: Nem vagyunk ideológiai zártosztály
A Mathias Corvinus Collegium (MCC) olyan intézmény, amely a magyar nemzet ügyét szolgálja – húzta alá az MCC kuratóriumának elnöke.
Szalay-Bobrovniczky Kristóf visszautasította az államfőt ért vádakat
VIDEÓ! „Visszautasítom, hogy egy hordószónok Magyarország köztársasági elnökét, a Magyar Honvédség főparancsnokát” vádolja, mondta a honvédelmi miniszter.
Zelenszkij: Csaknem 40 ezer orosz katona átirányítását sikerült elérni
Az ukrán elnök szerint a hadseregének sikerült lecsökkentenie az orosz erők támadópotenciálját a donyecki régióban.
A Posta az árvíz sújtotta területekre is eljuttatja a nyugdíjakat
A Magyar Posta mindent megtesz annak érdekében, hogy a nyugdíjak és a küldemények megérkezzenek az árvíz sújtotta területekre is.
Két árvízvédelmi kapu is védi az Országházat
A kapuk 2013-ban, a mélygarázzsal és a látogatóközponttal egyidőben épültek.
Kiderült, ki szerepel az árvízi védekezés legismertebb fotóján
Zsíros Kálmán szerint természetes, hogy az ember ott segít, ahol tud.
Az építész, aki szóra bírta Erdély köveit
Tárlatvezetőnk Győr László, a Kalotaszeghez köthető emlékek elhivatott gyűjtője volt, aki több mint száz tárgyat kölcsönzött a Kós Károly-kiállításra.
Mesterzenészek
A Dream Theater teljes életművéből összeállított műsorával lép színpadra, hogy megidézze az elmúlt négy évtizedet.
Drámai helyzetben találtak a rendőrök egy 92 éves nénit Szentendrén (videó)
A Pest Vármegyei Kutató-Mentő Szolgálat – HUNGO közösségi oldala számolt be amegható esetről.
Dömötör Csaba kapta Győrffy Balázs EP-mandátumát
A Nemzeti Választási Bizottság kiadta Dömötör Csabának az európai parlamenti képviselőségről lemondó fideszes politikus mandátumát.
A gazdasági apokalipszis négy lovasa megölte a német álmot
Az unió egyik legfontosabb gazdasága gyakorlatilag földbe állt. Végleg bukhat a Scholz kabinet.
Németország és Dánia 22 harckocsit ajándékozott Ukrajnának
Újabb katonai segélycsomagot adott át két háborúpárti ország Ukrajnának.
Summáját írom a Bornemissza János Hagyományőrség Egyesületnek
A Magyar katonai hagyományőrzés úttörői, jeles alakjai címmel cikksorozatot indítottunk a demokrata.hu-n. Fülöp Tibor Zoltán írása.
Nagy Márton négy pontban kérte a Bankszövetség együttműködését
A nemzetgazdasági miniszter konstruktív megbeszélést folytatott a Bankszövetség képviselőivel.
Befejeződött az árvízvédelmi felkészülés a fővárosban
A Fővárosi Csatornázási Művek készenléti és figyelőszolgálata szüntelenül járja a gátakat Budapesten.
Orbán Viktor felkereste az árvíz által körbezárt falut
VIDEÓ! Orbán Viktor miniszterelnök motorcsónakkal szállt partra Kisorosziban.
Magyarország megkezdte a tárgyalásokat a migrációs ítélet végrehajtásáról
A cél az, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön. Erről tárgyal Bóka János Strasbourgban.
Keresztény avarok, „avar” magyarok
Újabb jelentős régészeti lelet hívja fel a figyelmet a kereszténység avar kori jelenlétére a Kárpát-medencében.
A terézvárosi Airbnb-sztori: újabb politikai lufieregetést láthatunk
Kovács Balázs Norbert szerint a terézvárosi szavazás értelmetlen volt, hiszen törvénytelenségre hivatkozva meg fogják semmisíteni Soproni Tamásék tiltó rendeletét.
Az ukrán hírszerzés rádióközpontjára mért csapásról számoltak be az oroszok
Az orosz hadijelentés Heorhijivka település elfoglalása mellett a hat ukrajnai frontszakasz közül négyen számolt be előretörésről.
Továbbra is növekedési pályán a hazai digitális gazdaság
A digitális gazdaság a magyar bruttó hozzáadott érték (GVA) 18 százalékát adja, derül ki a Nemzetgazdasági Minisztérium által megrendelt kutatásból.
Árad az Ipoly
Ipolydamásdnál árad az Ipoly folyó 2024. szeptember 19-én.
Hankó Balázs: Ez az év nem telhet el úgy, hogy ne találjunk megoldást!
A kultúráért és innovációért felelős miniszter Brüsszelben szorgalmazta a magyar egyetemek kizárásának feloldását.
A Készenléti Rendőrség is segíti a védekezést
Az árvízvédelmi operatív törzs közvetlen feladatszabása alapján végzik munkájukat.
Tetőzésközeli szinten a Duna Nagybajcsnál
Arra kértek mindenkit, hogy a gátak állapotának védelmében ne menjen a töltésekre fotózni-nézelődni, kerülje a „katasztrófaturista” viselkedést.
Tartományi vezető: évekig fog tartani az árvíz sújtotta területek újjáépítése Ausztriában
A régióban az esőzések nyomán csaknem másfél ezer épület vált lakhatatlanná.
Erdélyi harcok emlékezete
Nyolcvan éve érték el a második világháború harcai Magyarországot. Kézdivásárhelyen konferenciával emlékeztek meg az évfordulóról.
Versengő magyarok szövetsége
Nemzedékváltásra van szükség, máskülönben a felvidéki magyarság valódi érdekképviselet nélkül marad a pozsonyi parlamentben. Gubík Lászlóval beszélgettünk.
Újravarrni a világot
Minden érdeklődőt szívesen megtanítanak a varrás alapjaira a gödöllői Civil Házban működő Zöld Varroda Klub hölgyei.
Nem fizetjük be a migrációs bírságot
Hazánk törekszik arra, hogy megoldja ezt a kérdést, ezért megkezdte a tárgyalásokat, hogy a napi egymillió eurós bírság megszűnjön.
Ursula von der Leyen megint Ukrajnáért aggódik
Kijelentette: az EU támogatja az ukrán energiaszektort a télre való felkészülésben.
Honvédségi helikopter is készen áll a segítségre Kisorosziban
Szalay-Bobrovniczky Kristóf felajánlotta a Magyar Honvédség segítségét.
Több száz polgárőr vesz részt a védekezésben
A fővárosban és a Budapest feletti szakaszokon jelenleg jelző- és figyelőszolgálatot látnak el.
Lengyel kormányfő: „Ne essenek pánikba a német katonák láttán!”
Egy amerikai katonákból álló csoport is segítséget nyújt az elemi csapás elleni fellépésben.
Megerősítenék a fogyasztóvédelmi intézményrendszert
A kiszabható bírság idén márciustól megemelt mértéke elrettentő hatással van.
Orbán Viktor a Szentendrei-szigeten folytatta ellenőrző körútját
VIDEÓ! A kormányfő meghallgatta a helyi védekezésért felelős vízügyesek jelentését.
Olaszország egy részén is a legmagasabb árvízvédelmi készültség lépett életbe
A térséget utoljára tavaly sújtotta árvíz, akkor 45 ezer lakosnak kellett elhagynia otthonát.
A háborúknak nincsen megoldása a csatatéren
Szijjártó Péter kirgiz kollégájával, Zseenbek Kulubajevvel tartott közös sajtóértekezletet.
Összezuhant az európai autópiac
Nem tapostak egymás sarkára a vevők augusztusban az európai autókereskedésekben.
Egyre többen tiltakoznak világszerte az elfajzott gender diktatúrája ellen
Noha rengeteg pénzt és energiát öltek bele a világ átnevelésébe a genderlobbi szervezetei, mára repedezni kezdett kommunikációs hegemóniájuk.
Együttműködések fóruma
Bencsik Dávid, a Magyar Demokrata általános igazgatója nagy visszhangot kiváltó beszédet mondott Kínában, az Övezet és Út Média-együttműködések Fórumán.
Takarítanak Varsóban
Donald Tusk többször is megígérte, hogy elszámoltatja a PiS (Jog és Igazságosság) kormányzati szereplőit és intézményi elitjét. Betartotta az ígéretét.
Zuhanórepülésben az acélgyártás
Gazdasági problémák, a kereslet-kínálat változásai, a háború és a Brüsszel által túlzásba vitt környezetvédelmi előírások is sújtják az acélgyártókat.
Nem pontos, de népszerűbb, mint valaha
Senki sem gondolhatja komolyan, hogy a vasúti infrastruktúra Lázár János kétéves minisztersége alatt robbant volna le.
Sínen van Paks – megérkezett az atomreaktor egyik legfontosabb berendezése
A korábbi hányattatások után sínen Európa legnagyobb nukleáris beruházása.
Csak papíron használták a magyar céget a felrobbant csipogók ügyében
Az eszközök soha nem is voltak Magyarországon – közölte a Telex szerda este.
Komplett győzelmi tervet prezentálna Bidennek Zelenszkij
Állítása szerint győzelmi tervének minden részlete készen van.
Vincze Máté: Az a nemzet erős, amelynek a kulturális közössége is erős
A kulturális esélyteremtésről rendeznek három napos konferenciát Budapesten.
Odacsapott az NGM: szigorú szabályok jöhetnek a lakáskiadás területén
A kormány számára a családok lakhatási érdekeinek védelme az első – húzta alá Nagy Márton.
Magyarország mentességet kér a migrációs paktum szabályai alkalmazása alól
A holland kormány már hivatalos kérelmet nyújtott be az EBi-hez.
Új szakaszába lépett a háború a Közel-Keleten
A harcok súlypontja áthelyeződik Izrael északi, Libanonnal közös határának vidékére.
Hezbollah-robbantások: megszólalt a magyar cég tulaja
A budapesti cég tulajdonosa szerint nem ők gyártották a több ezer hezbollahost felrobbantó csipogókat.
Íme a bizonyítékok: összehangolt támadást indított a Soros-hálózat az MCC ellen
Egymás után jelennek meg a Mathias Corvinus Collegiumtól rettegő cikkek.
Katasztrofálissá vált az ukrán energiahelyzet
Mekkora jelenleg az ukrán áramtermelési kapacitás? Milyen részt képviselnek ezen belül az atomerőművek? Milyen problémák jelentkeztek az atomerőműveknél? Mekkora felhasználási igény jelentkezik az ukrán áram iránt? Mekkora az áramhiány? Az áram hiányból milyen gazdasági következtetések vonhatók le? Milyen nehézségekkel és következményekkel néz szembe az ukrán lakosság? Milyen személyi játszmák folynak az energetika kapcsán az érintett oligarchák körében, és az állami vezetők között?
Nem rettent el az orosz nukleáris doktrína
Orosz hivatalos körökből tudjuk, hogy az ország nukleáris doktrínájának (az „Orosz Föderáció állami politikájának alapelvei a nukleáris elrettentés terén”) aktualizálása előrehaladott állapotban van, mondta Szergej Karaganov, ismert politológus, a Kommerszant, orosz napilapnak. A Kül- és Védelempolitikai Tanács Elnökségének tiszteletbeli elnöke, a Nemzeti Kutatási Egyetem Közgazdasági Felsőoktatási Intézete Világgazdasági és Világpolitikai Tanszékének kutatási igazgatója egyike azoknak, akik aktívan követelik a dokumentum módosítását. A Jelena Csernyenkónak adott interjújában Karaganov felvázolta elképzelését arról, hogy milyennek kellene lennie az új doktrínának.
Mi lesz a svábtökkel?
Sajnos a hazai burgonyatermelés nem fedezi a szükségleteket, ráadásul a termés mindössze negyedét adják a magyar fajták.
A világ vezető mRNS-kutatói érkeznek a Szegedi Tudományegyetemre
A Nobel-díjas Karikó Katalin és Drew Weissman mellett a világ több más vezető mRNS-kutatója is Szegedre érkezik.
Megérkezett a Nemzetközi Űrállomásra a Szojuz űrhajó három űrhajóssal a fedélzetén
Az űrállomáson eddig hat amerikai és három orosz űrhajós tartózkodott.
Fullánkos bajkeverők
Hogyan védekezzünk a darazsak ellen házilag, és mikor kell okvetlenül szakemberhez fordulni?
– A bigámia azt jelenti, hogy a kelleténél eggyel több feleséged van.
– És a monogámia?
– Ugyanazt.
Barátnők beszélgetnek:
– Én mondom, menj hozzá!
– De vörös haja van…!
– Nyugi, lehúz melletted egy fél évet, és ősz lesz.
– Ügyvéd úr, igaz, hogy az első kérdést ingyen tehetem föl?
– Igaz! És mi a második?
Felavatták a Solar Markt Csoport naperőművét Szihalomnál
Az idén két fokkal melegedett Magyarország átlaghőmérséklete, ez azt üzeni: a világ megváltozott, ehhez alkalmazkodni kell, mondta Lantos Csaba.
Reptéri infrastruktúrára mért csapást az orosz hadsereg
Az oroszok ukrán hadiipari vállalatok működését biztosító energetikai létesítményekre is csapást mértek.
Kisoroszit elvágta a víz a külvilágtól
Délután figyelmeztették a lakosokat: vigyázzanak magukra és egymásra.
Pesties probléma: az árvíz miatt elhalasztják az Autómentes Hétvége programjait
A tervezettnél két héttel később, október 5-én és 6-án rendezi meg a programsorozatot.
Beindul a brüsszeli kidobós
Az Európai Parlament nem fogja megkönnyíteni a várhatóan decemberben felálló testület helyzetét. De mit jelent mindez Magyarországnak?
Áder János: A következő napok kritikusak lehetnek a föld töltéseknél
A szakemberek szerint 10-15, de akár 40-50 centiméterrel is alacsonyabban tetőzhet a Duna vízszintje Budapesten 2013-ban.
Harsány
Beetlejuice Beetlejuice – amerikai horror, fantasy, vígjáték, 2024
Biztonsági játék
Alien: Romulus – amerikai–angol horror, sci-fi, 2024
Őrizzük meg!
Petőfi 200 – hangoskönyv, szerkesztette: Bokor Jutta, Rákoshegyi Bartók Zeneház, 2024
Fenn a mélyben
Szépirodalomba hajló fiktív elemekkel tűzdelt jegyzetek, kisesszék.
Sör, akasztás, fekete humor
Ha valakinek két állása van – az egyikben ítélet-végrehajtó, a másikban kocsmáros –, vajon melyik a meghatározóbb számára?
Házasságtörésnek indult, de mi lett belőle?
Milyen bonyodalmak hátráltathatják egy, a házasságára ráunt férfi dolgát, ha nem a feleségével kívánja tölteni az éjszakát?
Óriásbabák a Várkertben
Hagyományunk ruhaszobrai – Várkert Bazár, Neoreneszánsz kert, megtekinthető: 2024. augusztus 30-ig
A zseni
Céline Dion: I Am – Sony Music, 2024
A dzsessz halhatatlanja
Chick Corea: Trilogy – Deluxe Edition – Universal, 2024
Egy kis India
Indigo Express – Budapest, Nyugati tér
Kalocsai pacalteszt
Nyárfa vendéglő – Kalocsa, Bátyai út
Szalay-Bobrovniczky Kristóf: A Magyar Honvédség nem tréfa, nem lehet inzultálni
Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke bírálta a védekezésben részt vevő katonák számát.
Kovács Zoltán: Nem jelent nemzetbiztonsági kockázatot a „csipogó-ügy”
Az érintett cég egy kereskedő-közvetítő cég, nincs magyarországi gyártó- és telephelye.
Utolsó szakaszához ért a felkészülés a fővárosi védekezésre
A nagyobb gátak szerda estére 90 százalékban elkészülnek.
NGM: A kormány a kkv-kat is megvédi az árvízi károktól
Az árvíz nem csak a lakosságot veszélyezteti, de a vállalkozásokra nézve is komoly kockázatokat jelent.
Kreml: Szakszerűtlenség a NATO részéről mellőzni az orosz elnök figyelmeztetését
Az orosz szóvivő szerint Stoltenberg azért viselkedik így, mert hamarosan távozik posztjáról, és nem lesz felelős a kijelentéseiért.
Az EU felszólította Georgiát a meleglobbi ellenes törvény visszavonására
Az országban tiltott az LMBTI-propaganda, a nemváltás és a gyermekek homoszexuálisok általi öröbefogadása.
Az M2-es metró és több villamos sem úszta meg az árvizet
Várhatóan péntektől lezárják az M2-es metró Batthyány téri állomását.
Az ukrán parlament nem szavazta meg a ruszofób helységnév-törvényt
A képviselők közül 75-en nem szavaztak, öten tartózkodtak, hárman pedig elutasították az indítványt.
Kifizették az első milliárdot a vállalati e-autó támogatási programban
A programban mostanáig közel 4500 gépkocsi megvásárlásához igényeltek támogatást
Bajban vannak a fecskéink: több mint 400 haldokló madarat próbáltak megmenteni
Vasárnap több mint 400 haldokló fecskét próbáltak megmenteni a Sóstó Vadvédelmi Központban.