Meddig élsz még vissza, Catilina, a türelmünkkel?
A szocialista képviselőknek nem sok sikerélmény jut osztályrészül az utóbbi időben; ha egy kis figyelemre szeretnének szert tenni, neki kell rohanniuk csukott ajtóknak. Hiller István ennél intellektuálisabb utat választott, és saját nagyságától is kissé megrészegülten részben latinul szólalt fel. (Ez bármennyire is jól hangzik, végül is nem nagyobb bravúr, mintha angolul, németül vagy ógörögül beszélt volna, legfeljebb annyiban, hogy autentikus latin kiejtés híján fogalmunk sem lehet róla, vajon Caesar – vagy akár Rákóczi Ferenc – megértette-e volna.)
A performansszal azt kívánta demonstrálni, hogy a főispán és vármegye elnevezések rehabilitálása szerinte a múltba révedés bizonyítéka, és előbb-utóbb bevezetik a latin nyelvet is. Azt most hagyjuk, hogy a latin helyébe a magyar nyelv ügyének szorgalmazása a Reformkor nemzeti tudatra ébredésének csodás éveire esett, és 1844-ben az ország magyar anyanyelvű lakossága kitörő örömmel fogadta az országgyűlés döntését, amellyel a magyart államnyelvvé nyilvánították. Ezzel szemben 1945 után egy idegen megszálló hatalom itteni hazaárulók sunyi közreműködésével mindennel leszámolt, ami az ezeréves államisághoz kötődött, ily módon a vármegye és a főispán kiiktatása nem szerves fejlődés eredménye, pláne nem a hazafias közösség akaratának megnyilvánulása, hanem egy gyűlöletes intézkedés volt.
A latin nyelv az európai kozmopolitizmus, az egységesítés, tulajdonképpen a birodalmi kulturális intervenció része volt, tehát egy nemzeti kormányzat bizonnyal nem tartaná ildomosnak a visszahozatalát.
Mivel azonban Hiller nem tud magyar nemzeti fejjel gondolkodni, ötletszerűen összekapcsolt két történelmi elemet, és azt gondolta, most nagyon szellemesen járt el.
Felszólalása végén a szebb (de legalábbis az ő szempontjából sikeresebb) napokat látott politikus felszólította a kormány képviselőjét, hogy latinul válaszoljon. Erre Kövér László házelnök nem állhatta meg, hogy felhívja a figyelmét: ezzel Hiller a házszabály megsértésére kívánja rávenni az államtitkárt. Sajnos Rétvári Bence tartotta is magát a házelnöki instrukcióhoz, pedig igazán stílszerű lett volna ráripakodni a túlművelt ellenzéki honatyára:
Quo usque tandem abutere, Catilina (Hiller et cetera), patientia nostra?
Tényleg: meddig?
