2021.12.14. Nyugat-Európában jóval többeket érint a minimálbér, mint Magyarországon Hazánk mellett több tagállam is elutasítja a legkisebb keresetről szóló, közös uniós irányelveket.
2021.12.12. Növekvő nettó átlagkereset Sorozatunkban bemutatjuk, hogy az elmúlt tíz évben milyen konkrét eredménye volt a Fidesz-kormány tevékenységének.
2021.12.08. A kormány háromszorosára növelte az iskolák támogatását 2010 óta Soltész Miklós a nyírteleki iskola kibővített intézményrészének átadásán vett részt.
2021.12.08. Történelmi léptékű béremelés az Állatorvostudományi Egyetemen Történelmi léptékű béremelést hajtott végre novembertől az Állatorvostudományi Egyetem (ÁTE) – jelentette be Sótonyi Péter rektor szerdán Budapesten.
2021.12.05. Történelmi minimálbér Nemrég odakerült a legvégső pont is a minimálbérrel és a garantált bérminimummal kapcsolatos tárgyalások végére. Palkovics Imrével beszélgettünk.
2021.12.02. A kormány igyekszik a családokat támogató környezetet javítani Januártól húsz százalékkal emelkedik a bölcsődei szakdolgozók bére – mondta Novák Katalin.
2021.11.22. Nem hoz leépítési hullámot a nagy cégeknél a minimálbér-emelés A MÁV-Volán csoport például tízszázalékos béremelést hajt végre 2022-ben.
2021.11.19. Januártól több lesz a minimálbér, mint amennyi 2010-ben az átlagbér volt Januártól 200 ezer forintra nő a minimálbér és 260 ezer forintra a garantált bérminimum.
2021.11.10. Kiderült, mekkora összegben nőnek a családtámogatások jövőre VIDEÓ! A gyed és a nagyszülői gyed maximális összege bruttó 280 ezer forintra nő – közölte Novák Katalin.
2021.11.04. Fenntartótól függetlenül mindenki kap béremelést a szociális ágazatban A szociális területen az átlagbér 370 ezer forintra emelkedik – mondta Fülöp Attila államtitkár.