2024.05.07. Európai vezető politikusok már nukleáris fegyverek bevetéséről beszélnek „Az utolsó órában vagyunk” – jelentette ki a külgazdasági és külügyminiszter.
2024.05.06. Az EU bővítésének felgyorsítása lesz a magyar elnökség egyik legfontosabb célja Szijjártó Péter azt írta, úgy látják, hogy Moldova felkészülése kifejezetten jól halad.
2024.05.06. Szili Katalin: A szuverenitást, a békét kell támogatnunk június 9-én A kormányzó pártok mögött kell felsorakozni – mondta Szili Katalin miniszterelnöki főtanácsadó.
2024.05.06. Navracsics Tibor: Magyarország jól használja fel az uniós pénzeket Magyarország jól, a tagállamok közül az egyik leghatékonyabban használja fel az uniós pénzeket.
2024.05.06. A kínai–európai partnerség fontosságát hangoztatta a kínai elnök Párizsban Hszi Csin-ping Emmanuel Macronnal, valamint Ursula von der Leyennel tárgyalt Franciaországban.
2024.05.06. Az EU kész lezárni a Lengyelországgal szemben indított eljárást Most, hogy Tusk-kormány van, úgy ítélték meg, hogy már nem áll fenn egyértelműen a jogállamiság súlyos megsértésének veszélye.
2024.05.06. Bóka János: Rossz struktúrában, alkalmatlan vezetők irányítják az EU-t Az európai uniós ügyekért felelős miniszter a Magyarország 20 éve az Európai Unióban konferencián tartott előadást.
2024.05.06. Kettős mérce: a németek Magyarország útját járják, de azért gúnyolódnak rajta Miközben a német lapnak fáj Kína magyarországi befektetése, addig Olaf Scholz leghosszabb külföldi útja épp Pekingbe vezetett.
2024.05.06. Egyre értelmetlenebb a svájci Ukrajna-béketárgyalás Sem Oroszország, sem Kína nem tervez részt venni rajta.
2024.05.06. Olaszország hazánk mellett áll A magyar kormányhoz hasonlóan határozottan elutasítják Emmanuel Macron háborús terveit.