2018.09.04. Monica Lewinsky kivonult az interjúról Az egykori fehér házi gyakornokot egy konferencián kérdezték hétfőn Izraelben.
2018.08.28. A lengyel elnök ősszel a Fehér Házba látogat Andrzej Duda lengyel államfő szeptember 18-án hivatalos látogatást tesz a Fehér Házban.
2018.05.24. A Fehér Ház lemondta a csúcstalálkozót Az amerikai elnök döntését levélben közölte az észak-koreai vezetővel.
2018.05.10. Trump újságírók akkreditációját vonná vissza Donald Trump elnök visszavonná egyes újságírók akkreditációját.
2017.12.02. Trump: a Megváltó születését ünnepeljük Az elnök kiemelte: Jézus Krisztus mindörökre megváltoztatta az emberi történelem alakulását.
2017.11.27. Tradicionális karácsonyi díszben a Fehér Ház A First Lady hivatalos Facebook-oldalán most mutatták be a Fehér Ház karácsonyi dekorációját.
2017.11.21. Megérkezett a Fehér Ház karácsonyfája A hagyományoknak megfelelően a First Lady fogadta a fenyőfát a Fehér Ház északi bejáratánál.
2017.07.22. Lemondott a Fehér Ház szóvivője Bejelentették, Sean Spicer eddigi helyettese, Sarah Huckabee Sanders lesz az utódja.
2017.06.09. Melania és Barron beköltöznek a Fehér Házba Donald Trump elnök felesége és kisfia a napokban beköltözik a Fehér Házba.
2017.04.21. A New York Times ferdített és lebukott Az egykoron mértékadónak számító New York Times már jó ideje nem más, mint az ultraliberális politikai elit szócsöve.