Emmanuel Macron annak is köszönheti sikerét, hogy egykori szocialista minisztersége ellenére volt képes "eladni", hogy valami újat képvisel - mondta Soós Eszter Petronella.
A centrista Emmanuel Macron nyerte meg vasárnap a francia elnökválasztás második fordulóját a szavazatok 65,5-66,1 százalékával az exit poll eredményei szerint.
A választásra jogosultak 28,23 százaléka adta le vasárnap délig a szavazatát a francia elnökválasztás második fordulójában, míg a két héttel ezelőtti első fordulóban 28,5 százalék szavazott délelőtt.
A közvéleménykutatási eredmények az elmúlt öt napban 23-26 százalékpontos különbséget mutattak a két francia elnökjelölt között Emmanuel Macron javára - mondta Pócza István, a Századvég kutatója.
Éles, személyeskedő támadások jellemezték a francia elnökjelöltek első, szerda este - négy nappal a második forduló előtt - tartott televíziós vitáját.
Emmanuel Macron szerint az EU-ban alapvető reformokat kell végrehajtani, különben valós veszéllyé válhat a Frexit, vagyis Franciaország kilépése az EU-ból, vagy a Nemzeti Front hatalomra kerülése.
Francois Hollande francia államfő hétfőn bejelentette, hogy Emmanuel Macronra szavaz az elnökválasztás második fordulójában szemben „azzal a kockázattal”, amelyet „a szélsőjobboldal jelent”.