Hirdetés
Hirdetés

interjú

Ének a stadionban

Ének a stadionban

Szükséges, hogy a Szövetség parlamenti párt legyen, lehetőleg a mérleg nyelve – mondta a Demokratának Kolek Zsolt, a Ma7 médiacsalád vezető szerkesztője.
Kötelez a sportmúltunk

Kötelez a sportmúltunk

Hazánk történetének egyik legnagyobb sportdiplomáciai sikerét értük el – mondta a Demokratának Gyurta Dániel.
A cigányok utolsó esélye

A cigányok utolsó esélye

Ha el lehetne érni, hogy minden cigány dolgozzon, még akkor is három-négyszázezer külföldi vendégmunkás kellene. Forgács István romaügyi szakértővel beszélgettünk.
Változások korát éljük

Változások korát éljük

Csonka Andrással arról beszélgettünk, milyen lehetőségei vannak az Akadémián végzett hallgatóknak elhelyezkedni a komolyzenei életben.
Út a fogyasztói kommunizmus felé

Út a fogyasztói kommunizmus felé

Felgyorsították a digitális világpénz, a CBDC bevezetését, a készpénz megszüntetését. Fricz Tamás szerint ha ez sikerül, búcsút mondhatunk a szabadságnak.
„Fontos, hogy tanítsunk!”

„Fontos, hogy tanítsunk!”

A TransylMania úgy hajt fejet a székely hagyományok előtt, hogy közben nagyon is korszerű tud lenni. Tókos Imrével, a zenekar gitárosával beszélgettünk.