Az ország egységét csak a népszavazás tudja megőrizni, „Brüsszel csak a néptől fél”, csak az emberek szavából ért - jelentette ki a Miniszterelnökséget vezető miniszter vasárnap Csanádpalotán.
Véd- és dacszövetség van a közép-európai nemzetek vezetői között arról, hogy „márpedig mi meg fogjuk védeni” az országainkat - mondta Orbán Viktor miniszterelnök.
Európa még alig ismeri a röviden csak khatnak nevezett kábítószert, Afrikában viszont már évszázadok óta használják, fogyasztják. A migráció felerősödésével azonban érzékelhetően terjed Európában is.
Ha érvényes és eredményes lesz a kvótareferendum, a kormány akár az alaptörvény és az európai jogi keretek módosítását is javasolhatja, mondta Lázár János.
Szeptember elsejétől szeptember 21. estig 4119-en érdeklődtek és 881 ember be is nyújtotta pályázatát az Országos Rendőr-főkapitányság határvadász toborzásán.
A tömeges migráció bűnügyi, radikalizációs és egészségügyi kockázatot rejt - jelentette ki a belügyminiszter csütörtökön Balatonalmádiban, a 13. Magyar Jogászgyűlésen tartott előadásában.