2018.10.11. Ha a szocialistákon múlik, mára nincs betegellátás Fidesz: ha a szocialistákon múlna, már betegellátás sem lenne Magyarországon.
2018.10.11. A szocik még mindig a „VIP-ellátáson” lovagolnak Az MSZP szerint komoly betegellátási válság van Magyarországon, a "fideszes nagyurak" azonban nem akarnak ezen segíteni.
2018.10.10. Kétszer annyit költöttek, most kritizálnak A szocialisták kormányzásuk alatt a mostani dupláját költötték az állami vezetők egészségügyi ellátására - közölte a Fidesz szerdán az MTI-vel.
2018.10.10. Népszavazást kezdeményeznek a szocik Az MSZP népszavazást kezdeményez a miniszterek, államtitkárok egészségügyi VIP-ellátásának megszüntetéséről.
2018.10.08. Bangóné: „gyilkossággal vádolom önöket” „Gyilkossággal vádolom önöket” - mondta Bangóné Borbély Ildikó (MSZP) napirend előtt.
2018.10.07. Ünnepelnek a szocik Jeles nap a mai, hiszen huszonkilenc éves az MSZP – jelentette be vidáman Kunhalmi Ágnes.
2018.10.07. Ujhelyi: a Fidesz vezetői a pokolra jutnak Újabb százezreket rekesztett ki a Fidesz a magyar nemzetből – sivalkodik Ujhelyi István vasárnapi közleményében.
2018.10.05. MSZP: „Kásler Miklós, takarodj!” Az MSZP feljelentést tett az elbocsátott szívsebész betegének halála miatt.
2018.10.04. A szocik szerint Budapest többet érdemel Orbán Viktor a budapesti Városházán napokban esedékes látogatása kérdéseket fogalmazott meg a szocialista Horváth Csabában.
2018.10.03. Terelnek a szegedi szocik A szegedi MSZP azt kéri közleményében a Fidesz és a KDNP helyi képviselőitől, hogy nyilatkozzanak arról, hányan vettek fel ingyenes parkolóbérletet.