Az amerikai külügyminisztérium azt szorgalmazza, hogy a magyar kormány függessze fel a módosított felsőoktatási törvény alkalmazását - mondta Mark Toner, a washingtoni külügyminisztérum szóvivője.
Oroszország olyan értesülést kapott, amely szerint az USA újabb rakétatámadást tervez Damaszkusztól délre fekvő célpontok ellen, és újabb provokációra készül.
Barack Obama volt amerikai elnök egykori nemzetbiztonsági tanácsadója kedden lehetségesnek nevezte, hogy mások lehallgatása keretében véletlenül lehallgatták Donald Trumpot és munkatársait.
Nógrádi György szerint az iszlám hitszónokok kihasználják Európa morális válságát, a londoni merénylet pedig a bűnüldöző szervek túlterheltségének újabb bizonyítéka.
Tárgyalni fog a magyar kabinet és az Egyesült Államok kormánya a Közép-európai Egyetem (CEU) ügyében - erről beszélt Orbán Viktor miniszterelnök hétfőn a Parlamentben újságíróknak.
Senki sem csinál mást, csak az ajtót nyitogatja az orosz kémeknek. Így állunk, érzékelteti Katrein Ferenc. De valóban így állunk-e? Földi Lászlóval beszélgettünk.
A Kreml elutasította az USA és az Európai Unió kérését, hogy bocsássák szabadon a Moszkva által törvénytelennek tartott oroszországi korrupcióellenes tüntetéseken őrizetbe vetteket.
Az Egyesült Államok fontolgatja, hogy kilép az ENSZ Emberi Jogi Tanácsából - derült ki Rex Tillerson amerikai külügyminiszter szerdán nyilvánosságra került leveléből.