2017.06.14. Befellegezhet az MSZP-nek és a DK-nak Lánczi Tamás szerint ha a Demokratikus Koalíció és az MSZP rosszul szerepel a 2018-as választásokon, akár a végüket is jelentheti.
2017.06.05. A jobboldali kormányzó párt nyerte a helyhatósági választásokat Horvátországban A jobboldali horvát kormányzó párt, a Horvát Demokratikus Közösség (HDZ) lett a helyhatósági választások győztese Horvátországban.
2017.05.31. A Liberálisok bemutatták budapesti képviselőjelöltjeiket A Magyar Liberális Párt mind a 18 budapesti országgyűlési választókerületben megnevezte jelöltjeit a következő évi parlamenti választásokra.
2017.05.20. Az elnökség és a választmány is támogatja Botka miniszterelnök-jelöltségét Molnár Gyula szerint a magyar választók jelentős része eldöntötte, hogy 2018-ban ezt a hatalmat le kívánja váltani; következő néhány hónap kérdése, hogy ki lesz az, aki ezt a változást vezeti.
2017.05.18. Schulz szerint a szociáldemokraták hibákat követtek Martin Schulz azt mondta, az SPD "erős érzelmekkel telt párt", amelyben a hangulat éppen úgy tud "nagyon magasra emelkedni, mint a mélybe zuhanni".
2017.05.18. A konzervatívok a bevándorlási szabályok szigorítása mellett A bevándorlás szabályozásának szigorítása is szerepel a kormányzó brit Konzervatív Párt választási programjában.
2017.05.14. Választás a németországi Észak-Rajna-Vesztfáliában Az utolsó mérések alapján a CDU a szavazatok 31-32 százalékára számíthat, ami erősödés a 2012-ben elért 26,3 százalékhoz képest.
2017.05.11. Előrehozott választást tartanak Koszovóban Június 11-re írta ki az előrehozott parlamenti választást Koszovóban Hashim Thaci elnök.
2017.04.27. Új európai migrációs politikát sürget Matteo Renzi Renzi az európai migrációs politika módosítását sürgette hangoztatva, hogy Európának Afrikában is változtatnia kell politikáján.