2021.10.13. A vállalkozások vezetésének generációváltását segítő program indult Olyan vállalkozások jelentkezését várják, amelyek legalább 5 lezárt üzleti évvel rendelkeznek.
2021.10.11. Az USA terve 9-ről 15 százalékra növelné a magyar társasági adót Reményét fejezte ki a Biden-kabinet pénzügyminisztere, hogy elfogadják a globális minimumadóról szóló tervezetet.
2021.09.22. Az IMF tankönyvi példaként ajánlja a magyar gazdaságpolitika megoldásait Úgy bővült a magyar gazdaság az unió átlagát meghaladó ütemben, hogy széles rétegekkel sikerült megosztani a növekedés gyümölcsét – mondta György László.
2021.08.12. Felvidéki vállalkozói expó Kassán A Szlovákiai Magyar Vállalkozók Szövetsége vállalkozói expót tart augusztus 27-én Kassán „RESTART – Indítsd újra!” címmel.
2021.06.13. Akinek több jutott, jó, ha tud adni! A szegényes körülmények között felnőtt magyar milliárdos Európa egyik legnagyobb fuvarozócégét hozta létre. Wáberer Györggyel beszélgettünk.
2021.06.08. A kormány segít a mikrovállalkozásoknak és önfoglalkoztatóknak is 219 ezer forintot kaphatnak a bértámogatásra nem jogosult önfoglalkoztatók.
2021.06.02. Huszonkét vállalkozás nyert támogatást a Magyar multi programban Azok az országok sikeresek, amelyek patrióta gazdaságpolitikát folytattak az elmúlt 120 évben.
2021.04.30. Elindult a kis falvak vállalkozásainak újraindulását segítő program Már beadhatók a pályázatok a vállalkozások a Magyar falu vállalkozás-újraindítási programban.
2021.02.15. Harmincmilliárdos pályázatsorozat indul vállalkozások számára VIDEÓ! A héten kezdődő pályázatokra majdnem ezer belföldi cég jelentkezhet – jelentette be a pénzügyminiszter.
2021.02.07. Sok tízezer vállalkozónak segíthet a kamatmentes kölcsön A gazdasági nyitásra akkor lesz lehetőség, ha a lakosság felét beoltották.