Az egyes országok nemzeti versenyhatóságait tömörítő új szervezet elsődleges célja a tudásmegosztás és a kölcsönös tapasztalatcsere.

Hirdetés

Közölték, hogy a Türk Államok Szervezete egyes töröknyelvű országokat tömörítő nemzetközi szervezet, amelyet 2009. október 3-án alapítottak. Jelenlegi tagjai: Azerbajdzsán, Kazahsztán, Kirgizisztán, Törökország és Üzbegisztán. Magyarország 2018. szeptember 3-a óta megfigyelői státusszal rendelkezik a tanácsban.

A török versenyhatóság kezdeményezése alapján 2024. január 23-án Isztambulban létrejött a türk államok versenytanácsa az egyes országok nemzeti versenyhatóságait tömörítő szervezet. A céljai között szerepel az együttműködés előmozdítása a versenypolitikai jogérvényesítés területén, kedvező feltételek megteremtése a regionális együttműködés fejlődéséhez, a versenykultúra fejlesztése a tag- és megfigyelő országokban.

Felidézik, hogy a magyar nemzeti versenyhatóságnak már korábban is voltak szakmai kapcsolatai a szervezet több versenyhatóságával is. Az azeri, kazah és a kirgiz versenyhatóságok mind kedvezményezettjei a GVH és a Gazdasági Együttműködési és Fejlesztési Szervezet (OECD) közösen, Budapesten működtetett Versenyügyi Regionális Oktatási Központjának (ROK).

Korábban írtuk

A 2005-ben alakított ROK az OECD és a GVH szakmai hátterére építve, oktatási és szakmai programok szervezésén keresztül nyújt segítséget elsősorban a közép-, kelet- és délkelet-európai országok számára a versenypolitika, versenyjog és a versenykultúra fejlesztése, valamint a versenyhatóságok munkájának elősegítése érdekében.

A ROK révén Magyarország és a GVH vezető szerepet tölt be a régión belül az átmeneti gazdaságok fejlesztésében való részvétel és technikai segítségnyújtás terén. E szerepét erősíti tovább a magyar nemzeti versenyhatóság azzal, hogy megfigyelőként csatlakozott a türk államok versenytanácsához, tovább segítve a versenyjog és a versenypolitika fejlődését a tagországokban – közölték.