A 2022-es költségvetés, az újraindítás költségvetése. Soha ennyi pénzt nem fordítottunk még a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére.

Posted by Magyarország Kormánya on Thursday, May 27, 2021
Hirdetés

„Az a célunk, hogy minden magyar, aki dolgozni akar, az tudjon is dolgozni” – hangsúlyozta György László a videóban.

Szavai szerint ehhez a kormány négy intézkedéssel járul hozzá. Az első, hogy a munkára rakódó adóterhet 2 százalékponttal csökkenti, amivel minden dolgozó átlagosan 30 ezer forinttal többet vihet haza. A második, hogy a 25 év alattiak személyi jövedelemadó-mentességet kapnak, így félmillió fiatalnak átlagosan félmillió forinttal nőhet az éves fizetése. A harmadik, hogy a vállalkozások fejlesztésére, a munkahelyek megerősítésére és új munkahelyek teremtésére több mint ezermilliárd forintot hirdet meg a kormány. A negyedik pedig, hogy bővítik az bölcsődei és az óvodai férőhelyeket, így segítve a gyermeket vállaló anyák foglalkoztatását. Csak jövőre 70 ezer bölcsődei férőhely áll majd rendelkezésre, míg 2010-ben mindössze 32 ezer volt – sorolta György László.

Korábban írtuk