A rendkívüli kiadások mellett a költségvetés hiánya május óta nem emelkedett jelentősen.

Hirdetés

Július végéig az államháztartás központi alrendszere 2940,3 milliárd forintos hiánnyal zárt. Ezen belül a központi költségvetés 2983,2 milliárd forintos, a társadalombiztosítás pénzügyi alapjai pedig 75,7 milliárd forintos hiányt, az elkülönített állami pénzalapok pedig 118,6 milliárd forintos többletet, mutattak.

Júliusban (egy hónap alatt) a központi alrendszer 44,3 milliárd forint hiánnyal zárt.

Az év első hét hónapjában a rezsivédelmi kiadásokkal összefüggésben 1078,6 milliárd forintot fordítottak a távhőszolgáltatók és a lakossági villamos energia és földgáz egyetemes szolgáltatás és készletezés kompenzációjára. Összehasonlításként a PM kiemelte, hogy a tavalyi év első hét hónapjában ez az összeg 7,5 milliárd forint volt.

Az országos és elővárosi közlekedési közszolgáltatások költségtérítésére összesen 380,5 milliárd forintot fordított a költségvetés július végéig. Ez 87,1 milliárd forinttal haladja meg a 2022 első hét hónapjában folyósított forrásokat.

A lakástámogatásokra fordított kiadások összege július végéig 346,0 milliárd forint volt, ami az előző év azonos időszakához viszonyítva 28,7 milliárd forinttal teljesült magasabban. Számottevően magasabban teljesültek idén a babaváró támogatásra fordított összegek is, mintegy 36,0 milliárd forinttal.

Ugyancsak meghaladták az egy évvel korábbi kifizetést a nyugellátásokra és a gyógyító-megelőző ellátásra fordított összegek is. Nyugellátásokra 3428,1 milliárd forintot, míg a gyógyító-megelőző ellátásra 1309,3 milliárd forintot fordítottak július végéig – derül ki a Pénzügyminisztérium gyorstájékoztatójából.

Korábban írtuk