Nagy Márton nagyon jó hírnek nevezte a januári infláció 3,8 százalékos mértékét, és úgy vélte, az infláció amilyen gyorsan jött, olyan gyorsan távozik. Ez nem monetáris jelenség és nem kereslet oldali, hanem kínálat oldali infláció, amely az energia, az árfolyam és az ár-profit spirál eredménye – mondta. Az emelkedő infláció mögötti jelenségek megszűntek, ezek nem fognak visszajönni – jelentette ki a miniszter.

Hirdetés

Nagy Márton arra is kitért, hogy tavaly novemberben és decemberben a kiskereskedelmi forgalom már bővült, és megjegyezte, hogy óvatos optimizmust érzékelnek a lakosság fogyasztási kedvének visszatérésével.

A fogyasztás helyreállása nem fog problémát okozni sem az inflációban, sem a külkereskedelmi egyenlegben, az egyensúlyt fogja javítani a költségvetés áfa-bevételein keresztül – tette hozzá.

Nagy Márton a sajtótájékoztatón beszámolt a Nemzeti Tőkeholding (NTH) első éves működéséről, a Baross Gábor Tőkeprogram menetéről is.

Korábban írtuk

A helyszínen kiadott háttéranyag szerint az NTH csoport 2023. január 1-jén azzal a céllal jött létre, hogy még hatékonyabbá és eredményesebbé tegye a részben vagy egészben állami hátterű tőkelapok tevékenységét. Az NTH jelenleg 51 tőkealap koordinálást végzi, amelyek jegyzett tőkéje összesen 3386 milliárd forint.

Az NTH-val lényegében a második legfontosabb finanszírozási ágat, a hitel után a tőkét is közvetlenül a gazdaságpolitikai eszköztárhoz tudják csatolni – hangsúlyozta a miniszter.

Tavaly átalakították az állami tőkealapok intézményi hátterét, azok kikerültek a fejlesztési bankok alól, valamint növelték a tőkealapok aktivitását – mondta a miniszter, kiemelve, hogy ez utóbbi által 415 milliárd forintnyi tőke jutott el a gazdaságba.

A miniszter az állami tőkealapok aktivitása érdekében tett lépések között említette például a passzív (semmilyen aktivitást nem mutató alapok) felszámolását, valamint hogy a többi alap számára olyan kritériumrendszert állítottak fel, amivel arra ösztönözték az érintetteket, hogy a gazdaságba kihelyezendő pénzeket növeljék.

Nagy Márton kiemelte, hogy a Baross Gábor Tőkeprogram 600 milliárd forintos keretéből eddig 165 milliárd forintot helyeztek ki. A fennmaradó 435 milliárd forintot a program másik két pillérére fordítják: a zöld alapok létrehozására 140 milliárd forintot, a meglévő jól működő alapok forrásainak bővítésére 250-300 milliárd forintot allokálnak.

Katona Bence, az NTH Nemzeti Tőkeholding Zrt. elnök-vezérigazgatója elmondta, az NTH megalakításakor felmérték, hol tart az ország és mely főbb stratégiai célok mentén szeretnék a tőkepiacot fejleszteni, aktivizálni a piaci befektetőket és ezáltal ösztönözni a magyar gazdaságba irányuló befektetéseket. Ehhez elengedhetetlen az állami szerepvállalás – hangsúlyozta.

Rámutatott, hogy a teljes kelet-közép-európai régió nagy lemaradásban van a magántőke befektetések volumenében: a teljes európai kezelt vagyonnak körülbelül az 1 százaléka (10 milliárd euró) összpontosul Kelet-Közép-Európára. Ezért fontos, hogy az állam fejlesztőként és finanszírozóként is megjelenjen a piacon.