Fotó: Nyitrai Zsolt, Facebook
Hirdetés

A tájékoztatás szerint Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója, és Jakab István, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (MAGOSZ) elnöke kedden egyeztettek a magyar agrárium jövőjéről.

A miniszterelnöki biztos tájékoztatta a MAGOSZ elnökét, hogy a magyar gazdák – jelenleg Magyarországon 500 ezren élnek agrárgazdaságból – a jövőben is számíthatnak Magyarország kormányának segítségére és támogatására. Ezt erősíti az az együttműködési megállapodás is, amelyet Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke írt alá március 5-én a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara, valamint a MAGOSZ vezetőivel. A nemzeti kormány minden időben a magyar gazdák oldalán áll, szövetségesként tekint a gazdálkodókra, ezért Brüsszelben is kiáll az érdekeikért. A kormánnyal folytatott együttműködés eredményei közül kiemelkedik az uniós agrártámogatásokhoz kapcsolódó állami hozzájárulás növelése, amely kivételesen szerencsés helyzetet teremt a magyar élelmiszer- és mezőgazdaság számára – írták.

Jakab István a közlemény szerint elmondta: a nemzet sorsa függ attól, hogy az eddigi eredményeket sikerül-e a következő években is megőrizni. Fontosnak nevezte, hogy a magyar földet magyar tulajdonban kell tartani, az ország erőforrásait hatékonyan kell fölhasználni, és meg kell teremteni az élelmiszer-önrendelkezést a Kárpát-medencei gazdák összefogásával.

Mindketten egyetértettek abban, hogy a következő évek legfontosabb feladatai közül kiemelkedik a vízgazdálkodási és vízhasznosítási stratégia megalkotása – mint azt a jelenlegi rendkívül aszályos időszak is mutatja -, biztosítva ezzel a szükséges forrásokat és beruházásokat.

Korábban írtuk

Kiemelték, hogy a koronavírus-járvány szinte még alig ért véget, az ukrajnai háború máris új válságot idézett elő, amelyet az aszályos időszak tovább nehezít. „Éppen ezért a gazdák tudásáért, munkájáért, kitartásáért különösen hálásnak kell lennünk, hiszen ők azok, akik a magyar emberek biztonságos élelmiszerellátását napról napra biztosítják” – olvasható a közleményben.