Lorenzo Fontana emlékeztetett, hogy az ukrajnai háború kirobbanását követően ő is hasznos eszköznek nevezte az Európa által alkalmazott szankciókat, „ha azokkal fegyverek nélkül lehet harcolni”.

Hirdetés

Vigyázni kell azonban, mivel az Oroszországgal szembeni szankciók „bumeránggá változhatnak, és mi kerülhetünk súlyos nehézségbe” – jelentette ki.

Kiemelte a gabonaellátás akadozását, és hangsúlyozta, hogy az súlyos élelmiszerválsághoz vezethet, valamint migrációs hullámhoz Afrika és a Közel-Kelet irányából Európába.

„Ez lehet a fegyver, amit Putyin Európa legyőzésére használ fel” – fogalmazott az olasz politikus.

Korábban írtuk

Úgy vélte, nem kizárt, hogy a szankciók hatására az európaiak „adják fel előbb, mivel az orosz néphez képest mi kevésbé vagyunk edzettek a nehézségek elviselésében”.

Az alsóház élére pénteken megválasztott Lorenzo Fontana a közmédia Porta a Porta című politikai-közéleti műsorában beszélt. A késő este műsorra tűzött adást a sajtó az előzetes rögzítés közben láthatta.

Korábban Silvio Berlusconi, a Hajrá Olaszország (FI) elnöke a kormányalakításról nyilatkozva újságíróknak elmondta, hogy továbbra is kapcsolatban áll az orosz elnökkel, Vlagyimir Putyinnal, aki nemrég a születésnapján is felköszöntötte Berlusconit. Oroszország római nagykövetsége diplomáciai forrásai szerint a két politikus közötti személyes kapcsolatról van szó.

A baloldali Demokrata Párt (PD) főtitkára, Enrico Letta közleményben hangoztatta, hogy Lorenzo Fontana és Silvio Berlusconi kijelentései bizonyítják, hogy az alakulóban levő jobbközép kormány kapcsolata Oroszországgal „kétszínű” lesz.