Tatárföldről élőben – gyárat épít a MOL 🔻

Tatárföldről élőben – gyárat épít a MOL 🔻

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, July 6, 2021
Hirdetés

„Magyarország mindig is nyitott gazdasággal rendelkezett, de ez azt jelentette, hogy a külföldről Magyarországra érkező beruházások nagy jelentőséggel bírtak. Mostanra azonban új korszak kezdődött azzal, hogy vannak olyan magyar vállalatok, olyan regionális multik, amelyek külföldön jelentős és versenyképes beruházást tudnak végrehajtani” – mondta a tárcavezető.

„A legnagyobb és legerősebb ilyen magyar multi a Mol” – tette hozzá.

Emlékeztetett rá, hogy a Mol már jelen van Oroszországban, ahol napi 4,5 ezer hordó olajat termel ki. Elmondta, hogy Tatárföld különleges szerepet tölt be a magyar-orosz gazdasági kapcsolatokban; a régió második az oroszországi régiók közül a Magyarországgal folytatott kereskedelem nagyságát tekintve, amely az első negyedévben 100 millió dollárral nőtt.

Rámutatott, hogy Magyarország az első és az egyetlen az Európai Unió tagállamai közül, amely főkonzulátust nyitott Tatárföldön.

Korábban írtuk

Az eseményen Rusztam Minnyihanov, a Tatár Köztársaság elnöke elmondta, hogy a Tatneft, a Taneco és Mol Group összefogásában 2023 első felében befejezendő beruházás kapacitása évi 25 ezer tonna lesz, amely Tatárföld igényeinek egyötödét fogja fedezni. Közölte, hogy a Mol technológiája alapján gyártott gumibitumennel borított út hő- és kopásállósága kiválónak bizonyult a kétéves próbán. 

A 4 milliárd forint értékű, a Tatneft-leányvállalat Taneco telephelyén megvalósítandó beruházáshoz a HEPA Magyar Exportfejlesztési Ügynökség 2 milliárd forint vissza nem térítendő támogatást nyújt.

Az építkezés megkezdődött 🏗

Posted by Szijjártó Péter on Tuesday, July 6, 2021