A László-csomag nyári beharangozása után már annak is örülhetünk, hogy jövőre nem csökken a nettó fizetésünk. A fizetésen túli adók és járulékok esetében viszont már nem kerülhetjük ki a költségvetési hengert.

Az adócsökkentés révén évi 46 600 forinttal több pénzt hagy az állam az átlagos magyar adófizető zsebében – hangoztatta büszkén Wekler Ferenc (SZDSZ) a jövő évi költségvetésről folytatott tárgyalások lezárása után. Szerencsétlen kommunikációs hiba, hogy a Pénzügyminisztérium ugyanezen a napon jelentette be: a lakások forgalmi értékének két százalékára rúgó ingatlanadó bevezetését tervezi. Utóbbi évi 240 ezer forintos kiadást jelentene egy átlagos lakásban élő család számára, de még a 30 négyzetméteres garzonban élő nyugdíjasok sem úsznák meg 120 ezer (vagyis havi tízezer) forint alatt. Vagyis az egyik kezével ad a kormány, a másikkal viszont ötször annyit vesz vissza.

A rév és a vám

Mindenesetre az adócsökkentés eredményeként mégis életbe lépnek a jövő évre korábban elfogadott mérsékeltebb szja-sávok: 800 ezer forint bruttó jövedelemig csak 18, 1,5 millió forintig 26, efölött pedig 38 százalékot von el fizetésünkből jövedelemadó címén az állam, szemben a jelenlegi 20, 30 és 40 százalékos kulcsokkal. A tavalyi szlogen szerint ez azt jelentené, hogy az átlagfizetést sújtó jövedelemadó-terhelés 21,2 százalékról a nyolcvanas évek vége óta nem látott alacsony szintre, 19,6 százalékra csökken. Bár biztosat még nem lehet tudni: a bejelentések egyelőre még csak az adócsökkentésről szólnak, arról nem, hogy ténylegesen ezek a sávok lépnek-e életbe, avagy a takarékosságra kényszerülő kormány itt-ott lecsíp-e egy-egy százalékot. A 150 milliárd forint mindenesetre a teljes mértékű adócsökkentést valószínűsíti, hiszen ugyanekkora összegről beszélt László Csaba júliusban, az adócsökkentés elmaradásának bejelentésekor.

Bárhogy is lesz: a költségvetési hiánnyal küszködő kormány a mostani bejelentéssel vélhetően a teljes ciklusra kipipálja az adócsökkentésről szóló választási ígéretét. Ki emlékszik már arra, hogy másfél éve, az ígérgető kampány hevében ennél jóval többről volt szó? Az MSZP például 5-7 százalékponttal kisebb adókulcsokat is elképzelhetőnek tartott, az SZDSZ pedig 2 400 000 forintig csak 18 százalékos elvonással sújtotta volna a jövedelmeket – ahogy mondták: felére csökkentik a jövedelemadó-terhelést. Az irreális ígéretek azonban oda kerültek, ahová valók: a feledés szemétdombjára.

Nagyobb baj, hogy az átlagember egyáltalán nem diadalmenetként fogja megélni a „jövedelemadó-terhek csökkentését”. Wekler Ferenc kijelentésével ellentétben ugyanis szó sincs arról, hogy jövőre tényleg 46 600 forinttal több maradna az átlagadózó zsebében. Az szja-csökkentés ugyan valóban ennyit hagy az állampolgároknál, más tételekkel viszont a kormány azonnal vissza is veszi az engedményt. A július végén bejelentett adóprés többi tényezője (Demokrata, 2003/31.) ugyanis változatlanul érvényben marad. A nyugdíjjárulék címen befizetett, a fizetés 8,5 százalékára rúgó összeg például eddig adómentes volt (illetve ami ezzel egyenértékű: 2,1 százalékos adójóváírást lehetett rá igénybe venni), januártól viszont ez is beleszámít az adóköteles jövedelembe. Vagyis itt a költségvetés máris 2,1 százalékpontot visszanyer az átlagban 3 százalékpontos adócsökkentésből. De hogy a maradék 1 százalékpont se boldogítsa a dolgozókat: az új adónem, az ápolási díj éppen fizetésünk egy százalékát emészti majd fel. Megvalósult tehát a trükkös adócsökkentés. A kormány úgy „hagy az adófizetők zsebében 46 600 forintot”, hogy a januári fizetésnél ebből egyetlen fillért sem fogunk érzékelni. Ezt egyébként a költségvetés összesített számai is igazolják: a jövedelemadó-csökkentés 140-150 milliárd forinttal rövidíti meg a költségvetést, a nyugdíjjárulék megadóztatása és az ápolási díj viszont együtt (a Pénzügyminisztérium júliusi számai alapján) éppen 144 milliárd forintnyi többletbevételt hoz. Vagyis a kormány ismét lefutott egy értelmetlen presztízskört a választási ígéretek látszólagos teljesítéséért. Kérdés, hogy a nulla forint fizetésnövekedést a saját bérjegyzékükön tapasztaló dolgozók becsületesnek tartják-e majd az efféle teljesítést?

Bújtatott adóemelés

Igaz, a László-csomag nyári beharangozása után már annak is örülhetünk, hogy jövőre nem csökken a nettó fizetésünk. A fizetésen túli adók és járulékok esetében viszont már nem kerülhetjük ki a költségvetési hengert. Nő az élelmiszerek és az energia, tekintélyesen nő a tömegközlekedés és a villamos energia áfája (Demokrata, 2003/ 34). Emelik a benzin, a cigaretta és az alkoholtermékek fogyasztási adóját. Húsz százalék helyett 25 százalék átalányadót kell befizetni a lakáskiadásból, osztalék- vagy árfolyamnyereségből származó jövedelmek után, s eltörlik a lakáshitelek adókedvezményét. Csak ettől a négy tételtől 157 milliárd forintnyi többletbevételt remél a kormány, ami családonként évi 39 ezer forintnyi pluszkiadást jelent.

Ráadásul a Pénzügyminisztériumban újabb és újabb ötletek merülnek fel a rogyadozó költségvetés aládúcolására. Legújabban az illetékek emeléséről szállingóznak a hírek. Ezek éppúgy költségvetési bevételt jelentenek, mint az adók, viszont emelésük kevésbé látványos: az átlagember ritkán fizet illetéket, s így mire fizet, nem is igazán emlékszik, utoljára mennyi volt. A társadalom tehát szinte észre sem veszi, ha ezen a téren jelentősen súlyosbítják terheit.

Nem úgy az egyes emberek, ha éppen rájuk kerül a sor. A gépjármű-átírási illeték például már így is magas: 8000 forintot kell fizetni az okmányokért, plusz az átírásért 13 forint köbcentiméterenként. Most a kormány 15 forintra emelné a köbcentiméterenkénti díjat, és további teherként ún. regisztrációs díjjal is sújtaná az autótulajdonosokat. Jelentősen emelik a súlyadót is: a jelenlegi (minden 100 kilogramm után felszámított) 1000 forintos tétel 1200 forintra emelkedik, de az autópark többségét képező katalizátoros kocsik tulajdonosai ennél lényegesen rosszabbul járnak: ők eddig 20-30 százalékos kedvezményt kaptak, ez teljesen megszűnik.

Emelkedik az örökösödési és ajándékozási illeték is. Itt a sokféle kategória és rokonsági fok miatt nehéz minden variációt áttekinteni, de például az ingatlanörökségre kivetett adó 2,5, illetve 11 százalékról 11, 15 és 21 százalékra nő.

Az szja-csökkentés bejelentésének napján pedig a Pénzügyminisztérium újabb trükkös adófajtáról adott hírt. Az ingatlanadó – pontosabban a jelenlegi ingatlanadó új alapra helyezése – kétszáz-háromszázezer forintos kiadást is jelenthetne egy átlagos családnak. Emlékezetes, hogy ez az adófajta már a Bokros-csomag elvérzett elemei között is felmerült. Csák Csongor, a minisztérium helyettes szóvivője szerint a jövőben az ingatlanadót a lakások forgalmi értéke alapján vetnék ki, és annak két százalékát kellene befizetni az adóhatóság részére. Lakása értéke alapján mindenki könnyen kiszámolhatja, számára ez mit jelentene. Budapesten – a Magyar Nemzet számításai szerint – évi 210-470 ezer forint lenne a befizetési kötelezettség, – vagyis családonként havi 17-39 ezer forint. Az elképzelés nem csak a – megvalósítás során vélhetően csökkenő – összegek miatt rugaszkodik el a magyar valóságtól.

Nem kezeli például a lakáshiteleknél amúgy is kedvezményeket vesztő, eladósodott családok problémáját. Az idősek vagy elesettek számára felkínálja ugyan a halasztott fizetés lehetőségét, de arra már nem gondol, hogy a kisnyugdíjas vagy a munkanélküli később sem lesz olyan helyzetben, hogy kifizesse az immár halmozódó összegeket.

Az ingatlanadó fonákja, hogy elméletileg azt nem a kormány, hanem az önkormányzatok vetnék ki. Mint ahogy jelenleg is szednek a polgármesteri hivatalok négyzetméterenként évi 200-900 forintos építményadót, havi 500 forintos kommunális adót. Ez azonban egy más nagyságrend: a Pénzügyminisztérium tervezete tulajdonképpen annak teremtené meg a lehetőségét, hogy a jövőben az önkormányzatok megtöbbszörözhessék az ingatlanok után szedett bevételeiket. Csakhogy az üzenet burkolt fenyegetésként is felfogható: az önkormányzatok azért kapnak lehetőséget a helyi adók növelésére, mert a megkurtított központi költségvetésből egyre kevesebb pénzre számíthatnak. Ami egybe is esik az elmúlt évek tendenciájával.

A személyi jövedelemadóból egykor a befizetések 50 százaléka maradt helyben, többszöri lefaragások után ebből mára csupán 10 százalék maradt. De rohamosan csökken az önkormányzatoknak átutalt egyéb támogatások összege is. Miközben a száznapos osztogatás keretében a kormány például törvényben rendelte el az önkormányzati alkalmazottak jelentős béremelését, az ehhez szükséges forrásokat elmulasztotta átutalni a települések számára. Saját bevallása szerint jelenleg 1100 önkormányzat áll a csőd szélén, 504 pedig már nem is tudta kifizetni a törvényben előírt béremeléseket.

Az ingatlanadóval most végképp kiteljesedne a „más combjával verni a csalánt” tipikus esete. Miután a kormány learatta az önkormányzatok nyögte közalkalmazotti béremelés diadalát, most a polgármesteri hivatalokra testálná, hogy a helyi adók népszerűtlen emelésével beszedjék ennek árát. És ha a spórolás jegyében végképp elzárják a költségvetés csapjait, az önkormányzatoknak tényleg nem lesz más választásuk: vagy szaporítják a csődbe menő települések számát, vagy kivetik az új adónemet. Nem véletlen, hogy az összes önkormányzati szövetség azonnal tiltakozott a Pénzügyminisztérium tervezete ellen.

Kétségbeesett Pénzügyminisztérium

Az ingatlanadó bejelentésének időzítése egyébként annyira rosszkor történt, hogy azzal szándékosan sem lehetett volna jobban megtépázni a jövedelemadó-csökkentés dicsőségét. Nem véletlen, hogy mindkét kormánypárt azonnal elhatárolódott a Pénzügyminisztériumtól, és egymással versengve bizonygatták, hogy nem támogatják az elképzelést. Ez azonban ismét felveti a nyári adóemeléseknél már felmerült kérdést: tulajdonképpen kinek a megbízásából regnál a kormány, ki irányítja a Pénzügyminisztériumot, ha a hatalmon levő koalíció nem támogatja annak döntéseit? Hogy mondhatnak véleményt a kormánypártok a kormány ellenében? A száznapos program politikai hasznát örömmel bezsebelte az MSZP és az SZDSZ is, most azonban, a népszerűtlen intézkedéseknél immár sokadszor leplezhető le a politikai tudathasadás. A koalíciót alkotó pártok – ahol az MSZP-elnök például kormánytag is – elhatárolódnak saját kormányuktól, mintha az valamiféle független szervezet megbízásából hozná döntéseit. És az elhatárolódásban ismét élen járt az SZDSZ – néhány órával korábban kritizálta az ingatlanadó tervét.

De van egy másik lehetőség is: meglehet, a Pénzügyminisztérium nem konkrét tervet, hanem csupán egy kidolgozás alatt álló munkaanyagot hozott nyilvánosságra. De akkor miért nem utaltak egyetlen szóval sem erre? És továbbra is: miért a bejelentés öngyilkos időzítése?

Vagy ez már a végső kétségbeesés kapkodása a Pénzügyminisztériumban? Tagadhatatlan ugyanis, hogy László Csaba tárcája hónapról hónapra keserves munkával dolgoz ki újabb változatokat a költségvetés kibillent egyensúlyának helyrebiccentésére, amit aztán a pártpolitikusok néhány óra alatt romokba döntenek. A miniszter szinte reménytelen helyzetben van: egyszerre kell megfelelnie Medgyessy Péter korábbi populista ígéreteinek, és megállítania a multinacionális vállalatok elvándorlását. Vagyis adni és adni, és adni a népnek fizetésemelést és adócsökkentést, egyúttal kiterjeszteni a nagyvállalatok kedvezményeit, és úgy, hogy mindez ne rontsa a költségvetés pozícióját. A lehetetlen feladatra valóban egyetlen válasz a „fonák adócsökkentés” és az állami kiadások visszafogása. Pontosabban még egy tényezőben bízhat a Medgyessy-kabinet: épp a kormányzati áremeléseknek köszönhetően jövőre a vártnál sokkal nagyobb, mintegy 6 százalékos lesz az éves infláció. Márpedig ez – a nagyobb áfabevételek és a magasabb bérekből vont magasabb szja-elvonás miatt – százmilliárdos nagyságrendű terven felüli bevételt hoz a költségvetésnek.