Hirdetés

A műsorvezető kérdésére válaszolva a kormánybiztos a három évtizede nem látott magasságban lévő infláció okairól beszélt. Mint elmondta, már két éve lehetett látni az emelkedő tendenciát, akkor azonban még a közgazdászok úgy számoltak, hogy a koronavírus-járvány lecsengése után a drágulás is mérséklődni fog. A világjárvány idején a globális ellátási láncok megszakadása indította el a folyamatot. A Makronóm Intézet felméréseire hivatkozva György László elmondta: a járvány alatt a tengeriszállítások költsége a többszörösére drágult. Ez 3,5–4 százalékponttal emeli a magyarországi inflációt, a multik pedig 2021-ben 70 százalékkal növelték a profitrátájukat. Ez a nyereség pedig abból keletkezett – magyarázta -, hogy a járvány miatti korlátozó intézkedések feloldásával az „emberek annyira meg akarták élni a szabadságukat”, hogy a globális szereplők akármennyit elkérhettek érte.

A magas árakat pedig ezt követően az orosz–ukrán háború és az abból kialakult energiaválság is felfelé hajtotta. György László emlékeztetett, hogy amikor tavaly felrobbantak az árak a gázpiacon, Európát az a kettős szerencsétlenség is nyomta, hogy az energiapiaci szereplők korábban sikeresen meggyőzték az Európai Uniót, hogy igazítsák a gáz piaci árához az áram árát is.

A további részletekről IDE KATTINTVA a Híradó honlapján olvashatnak, a műsor felvételét pedig a fenti videón nézhetik meg.

Korábban írtuk