A januári 2,1 százalékos áremelkedés jócskán meglökte az inflációt. Tavaly januárhoz képest egy év alatt 6,6 százalékkal nőttek az árak. Most már markánsan kirajzolódik tehát, hogy megtört az infláció évek óta csökkenő tendenciája: a legkedvezőbb érték, a 2003. áprilisi 3,6 százalékhoz képest hónapról hónapra gyorsul a pénzromlás üteme. Mi több: a gyorsulás a legpesszimistább várakozásokat is felülmúlja. Gazdaságkutatók januárban még csak „elképzelhetőnek tartották, hogy a tavaszi hónapokra 7 százalék fölé kússzon a pénzromlás üteme” (Demokrata, 2004/2), most viszont egybehangzóan állítják: 7,5-7,6 százalék körüli érték várható. Igaz, utána némi csökkenés következik.

Adólöketek tavaszig

Statisztikusok és kutatók egyöntetűen a januári adósokkot tartják felelősnek az infláció gyorsulásáért. Enélkül csupán 1-1,05 százalékkal nőttek volna az árak, ami az elmúlt évek szokásos szintjét jelentené. Így viszont olyan mértékben drágult az élet, amire utoljára 1999 januárjában volt példa, amikor még 10 százalék volt az éves infláció.

Az árakat különösen az élelmiszerek, a gyógyszerek és néhány szolgáltatás jelentős drágítása lökte meg. A gyógyszerek például a 0 százalékos kulcsból átkerültek az 5 százalékos áfakörbe, ráadásul tb-támogatásuk is csökkent: így 16 százalékkal kerülnek többe, mint decemberben. Az élelmiszerek áfája 12-ről 15 százalékra nőtt, ami önmagában 3 százalékos áremelkedést okozott. Szintén drágultak a szeszes italok, ahol a jövedéki adó emelése okozott 4 százalékos áremelkedést. Vastagon többet vesznek ki a zsebünkből bizonyos központilag meghatározott árú szolgáltatások: a helyi tömegközlekedés 12,7 százalékkal, a távolsági utazás 5 százalékkal, a szemétszállítás 6,6 százalékkal lett drágább. Az áfaemelés miatt megugrott a sajtótermékek ára is, átlagosan 3,3 százalékkal. Az adóemelések keltette árátrendeződést ugyanakkor néhány más szolgáltató is igyekezett saját hasznára fordítani. A kábeltelevíziók csöndben 10,2 százalékkal növelték áraikat, s 6 százalékkal nőtt a közétkeztetés számlája. Néhány élelmiszer áremelkedése is jócskán meghaladta a kormányzat által okozott 3 százalékot. A zöldség- és gyümölcsfélék például 5,7 százalékkal, a liszt 12,8 százalékkal, a cukor 4,6 százalékkal, a száraztészta 5,9, az étolaj 5,5 százalékkal lett drágább. Nem adták tovább a kereskedők a vevőknek a könyvek áfacsökkenéséből adódó hasznot, noha ez volt az egyetlen termékkör, amelyet kedvezően érintett az év eleji adóátrendezés. Hiába csökkent 12-ről 5 százalékra a termékkör után fizetendő forgalmi adó, mégis 0,5 százalékkal emelkedett a könyvek ára. Hogy az infláció nem vált még súlyosabbá, annak köszönhető, hogy januárban 2,4 százalékkal csökkent a ruházkodási cikkek ára. Figyelmeztető ugyanakkor, hogy az indexet évek óta lefelé húzó tartós fogyasztási cikkek árcsökkenése a forintleértékelődés miatt megállt, sőt 0,4 százalékos emelkedést jegyeztek fel.

Kutatók ugyanakkor egyetértenek abban: a januári szomorú számok az adóemelés gerjesztette árhullámnak még csak az első löketét jelentik. A januári adatokban ugyanis a statisztikusok még nem vehették figyelembe a villany, víz, csatorna és gáz árának emelését. Emlékezetes: a villany áfája brutálisan, 12-ről 25 százalékra emelkedett, a gázárakat 6,8 százalékkal növelte a kormány, a csatornadíjakat pedig bizonyos településeken 36 százalékkal drágítja meg az ökoadó bevezetése. Az áremelések január elsejétől léptek életbe, csakhogy a januári fogyasztásról szóló csekkeket csak februárban, márciusban küldik ki a szolgáltatók – márpedig a statisztikusok nem az adott havi árak, hanem az adott havi költekezések alapján mérik az inflációt. További „inflációs tartalékot” jelent a cigaretta jövedéki adójának 35 százalékos emelése, amit januárban a gyártók nem mertek érvényesíteni a fogyasztói árakban (Demokrata, 2004/6), februárban azonban már megkezdődött az árak fölfelé srófolása. Nagyrészt ezek miatt a késve érvényesülő áremelkedések miatt számítanak elemzők 7,5-7,6 százalékos inflációra a tavaszi hónapokra. Ez azt jelenti, hogy a központi áremelések mindent egybevetve 2 százalékponttal (januárban 1,05 plusz február–márciusban újabb 0,9-1 százalék) növelik az árszínvonalat.

Prés alatt a szegényebbek

Széles társadalmi rétegek azonban az átlagnál súlyosabban élik meg az év eleji folyamatokat. A most 12-ről 15 százalékosra emelt kedvezményes áfakulcs hatálya alá ugyanis nagyrészt az ún. alapvető fogyasztási termékek tartoznak. Az élelmiszerek, a lakásfenntartási kiadások és a jövedékiadó-köteles élvezeti cikkek (szeszes ital, cigaretta) azonban az átlagnál jóval nagyobb részt hasítanak ki a szegényebb családok vásárlásaiból. őket nem vigasztalja, hogy a cipők ára 3,1 százalékkal, férfikabátoké 5,8 százalékkal, a fényképezőgépek ára 1,1 százalékkal, a számítógépeké 1 százalékkal lett olcsóbb januárban – nem marad keretük, hogy ezekből vásárolhassanak. A nyugdíjasok inflációs érzéseit tovább rontja a gyógyszerek 16 százalékos áremelése, hiszen ők különösen sokat vásárolnak ebből a termékcsoportból. A Központi Statisztikai Hivatal kimutatásai szerint a nyugdíjas háztartások jövedelmük 61 százalékát gyógyszerre, élelmiszerre és lakásfenntartásra költik, míg az aktív családoknál csak 42 százalékot visz el ez a három alapvető termékkör. Így nem véletlen, hogy a Statisztikai Hivatal kifejezetten nyugdíjasokra kiszámolt éves inflációs indexe (amely a tavaly januári árakhoz képest méri az idei januári árszínvonalat) az egész népességre vonatkozó 6,6 százalékos átlagnál egy százalékponttal magasabb, 7,6 százalék. Negyedévente a KSH kiszámítja a kettőnél több gyermekes családokra, az alacsony, közepes és magas jövedelműekre számított speciális inflációs rátát is. Bár ilyen számítás most nem készült, vélhetően a sokgyermekesek és az alacsony jövedelműek is a nyugdíjasokhoz hasonló többlet-áremelkedést érzékelnek. Hiszen a sokgyermekesek jövedelmük 47, az alacsony jövedelműek pénzük 57 százalékát a most robbanásszerűen dráguló lakásfenntartása és élelmiszerre költik (amit 2, illetve 3 százalékponttal növel a gyógyszerekre fordított kiadás). A magas jövedelműek ugyanakkor vélhetően kisebb áremelkedést érzékelnek, hiszen fogyasztási szerkezetükben (a nyugdíjasok és alacsony jövedelműek 30 százalékával szemben) 50 százalékot tesznek ki a „ritkábban vásárolt és nem alapvető javak”, vagyis a tartós fogyasztási cikkek.

A januári áremelkedésekkel együtt a KSH természetesen kimutatta azt is, hogy az egy évvel korábbi szinthez képest mennyivel nőtt egyes termékek ára. Bár a januári áremelések hatása még benne sincs a kimutatásban, a legmagasabb értéket mégis a háztartási energiánál mérték a statisztikusok, amiért 12,6 százalékkal fizetünk többet. Hiszen az elektromos energia 19 százalékkal drágult már a tavalyi évben is. Szintén jelentősen, 11,1 százalékkal nőtt az élvezeti cikkek ára, köszönhetően a már tavaly megkezdett jelentős jövedékiadó-emeléseknek. Átlag fölött még a szolgáltatások drágultak: a 7,4 százalékos emelkedést nagyrészt a közlekedési tarifák (például a helyi tömegközlekedés 16 százalékos) drágulása okozta. A januári 3 százalékos áfaemeléssel együtt is csak a 6,2 százalékkal emelkedett egy év alatt az élelmiszerek átlagára, vagyis a termelők szokás szerint reálértékvesztést szenvedtek el. A tartós fogyasztási cikkek piacán egyéves kimutatásban még nem érzékelhető a forintgyengülés: áruk átlagosan 0,9 százalékkal csökkent.

Éltanulóból utolsó

A pénzromlás ismételt gyorsulása azt is jelenti: áprilisra a tavalyi szintnek pontosan a dupláján (!) áll majd az inflációs ráta. Ehhez hasonló, 7,6 százalékos értéket utoljára 2001 októberében mértek, csakhogy akkor lefelé rohant a görbe: kilenc hónap alatt 10,5-ről 5,9 százalékra sikerült csökkenteni az inflációt. Bár elemzők azzal biztatnak, a 7,6 százalék ezúttal töréspont lesz, s év végére az infláció valahol 6,5 százalék körül áll be. Hazánk uniós csatlakozása előtt két hónappal nem túl kedvezőek a fejlemények. Hiszen a mostani 6,6 százalék azt jelenti, hogy az inflációt tekintve éltanulóból az utolsók közé csúsztunk vissza. Az Európai Unió országaiban jelenleg 1,3-2,9 százalék között mozog az éves infláció, s bizony a velünk együtt csatlakozó országok is tartják magukat ehhez a mértékhez. Csehországban 1, Észtországban 1,2, az egykor hiperinflációs Lengyelországban 1,5 százalékkal nőttek egy év alatt az árak, Litvániában pedig egyenesen csökkentek 1,3 százalékkal. Magyarországhoz hasonló (de még mindig kedvezőbb) inflációs rátával csupán Szlovénia szégyenkezhet a maga 4,7 százalékával, no és a sereghajtó Szlovákia, ahol 9,5 százalékkal nőttek az árak.

Bár a magyar költségvetés (az államháztartás és a külkereskedelem) már két éve a válság jeleit mutatja, a lakosság számára leginkább érzékelhető pénzügyi mutató, az infláció mindeddig a nyugalom illúzióját keltette. Most úgy tűnik, elszáll az illúzió, ami nem is csoda. Hiszen előbb-utóbb az országnak meg kell fizetnie a gazdaságpolitikai baklövések árát.