Hirdetés

Hornung Ágnes a fiatalok világnapja alkalmából közzétett bejegyzésében kiemelte, magyar és nemzetközi felmérések szerint a fiataloknak manapság a biztonság és a kiszámítható jövőkép a két legfontosabb érték; céljuk, hogy olyan országban éljenek, amelyben biztosítottak a feltételek a tanuláshoz, a munkavállaláshoz, az önálló életkezdéshez, a családalapításhoz, és ahol adottak a lehetőségek képességeik és tehetségük kibontakoztatásához.

„A 2010-es családbarát fordulat óta a magyar családtámogatási rendszerbe több mint 30 intézkedést vezettek be, amelyek jelentős részét kifejezetten a fiatalok számára hozta létre a kormány. Alapvető cél, hogy a házaspárok minél fiatalabb életkorban vállaljanak gyermeket, mert így nagyobb az esélye a testvér(ek) megszületésének” – hívta fel a figyelmet az államtitkár.

Hornung Ágnes hangsúlyozta, a kormányzat kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fiatalok a szakma kitanulása után, vagy felsőfokú tanulmányaik befejeztével – akár már az alatt is – a saját lábukra állhassanak. Ezt segíti 2022-től, hogy több mint 300 ezer dolgozó, 25 év alatti fiatal veheti igénybe a személyijövedelemadó-mentességet, így az átlagbér erejéig bruttó bérük egyben a nettó bérük is.

Idén bővültek a családtámogatások is: 30 éves korukig szja-mentesség illeti meg a gyermeket vállaló nőket, valamint a teljes fennálló diákhitel-tartozásuk visszafizetése alól is mentesülnek azok a 30 év alatti édesanyák, akik felsőoktatási tanulmányaik alatt, vagy azok befejezését követően két éven belül családot alapítanak – tette hozzá az államtitkár.

Hornung Ágnes kitért arra is, hogy a babaváró támogatás és a családi otthonteremtési kedvezmény (csok) 2023 végéig a jelenlegi feltételekkel igényelhető, 2024. január 1-jétől azonban a babaváró támogatást emelt összegben, 11 millió forintig kérhetik azok a házaspárok, ahol a feleség 30 év alatti.

A jövőben is megmarad a diplomás gyed, az első házasok adókedvezménye, a családi adókedvezmény, a KRESZ-vizsga- és a nyelvvizsga-támogatás – írta az államtitkár, megjegyezve, hogy az ingyenes KRESZ-vizsga lehetőségével eddig már 166 ezren jutottak hozzá a jogosítványhoz, a nyelvvizsga-támogatásnak köszönhetően pedig már 165 ezer fiatal tette le első nyelvvizsgáját.

„Hisszük, hogy hazánk jövőjét a fiatalok írják, ezért célunk, hogy minden eszközzel támogassuk azokat, akik családban képzelik el a jövőjüket” – fogalmazott Hornung Ágnes.

Az ENSZ közgyűlése 1999 decemberében hagyta jóvá a fiatalok ügyeiért felelős miniszterek világkonferenciájának javaslatát, hogy augusztus 12. legyen nemzetközi ifjúsági nap. A világnap célja, hogy felhívja a figyelmet a fiatalok társadalomban betöltött szerepére, jogaikra, kötelességeikre és a mindennapi problémáikra.

Korábban írtuk