Gyorsan növekvő államadósság, megugró infláció. Közeledés helyett az eurótól való távolodás folyamatát írja le az uniónak benyújtott konvergenciaprogram. Eszerint 2011 előtt biztosan nem fizethetünk a közös valutával, de a kormány ezt a határidőt sem garantálja. Külföldi elemzők egyébként 2013-2014-et valószínűsítenek. A dokumentumból az is kiderül: a ciklus végéig nem számíthatunk az eredetileg két évre ígért adóemelések visszavonására, sőt mindezt ingatlanadóval, ápolási díjjal fejelnék meg. Jövőre a kormány szerint 4 százalékkal csökken a bérek értéke.

– A program egyetlen előnye, hogy legalább őszinte – állapították meg újságírók a konvergencia- (felzárkózási) program tervezetét ismertető sajtótájékoztatón. Általános meglepetésre ugyanis a jelenlegi helyzetet ismertető részben nem az elmúlt négy évben megszokott, bonyolult magyarázatokkal kísért kedvezőbb számokat olvashatták, hanem az Európai Unió által hitelesnek tekintett, lényegesen rosszabb mutatókat. Aki tehát nem olvasott Magyarországról szóló uniós értékeléseket, most megtudhatta: a Pénzügyminisztérium által sokáig hirdetett 4,7 GDP-százalék helyett valójában 10,1 százalék lesz az idei évre szóló költségvetési hiány; az államadósság pedig a minisztérium honlapján még most is olvasható 53 százalék helyett már 2004-ben átlépte a 60 százalékot, s jelenleg 67,9 százalékon áll. Ennél is nagyobb meglepetést okozott, hogy a programban a kormány nem határozott meg céldátumot az euró bevezetésére. A számok szerint ugyan 2009-re szűkösen teljesülhetnek a feltételek, ami 2011-2012-es bevezetést tenne lehetővé, hivatalosan azonban senki nem meri kimondani ezt. Amit Gyurcsány Ferenc így magyaráz: – Nem értem az igényt, hogy a kormány előbb határozza meg az euró bevezetésének dátumát, mint a dátum teljesíthetőségét megalapozó egyensúlyi pályát. Elemzői vélemények szerint azonban az óvatosság inkább annak tudható be, hogy valójában a kormány sem biztos benne, tényleg teljesíthető-e a felvázolt menetrend.

Ingatag pálya Persze az elmúlt években sorra megbukott célkitűzések ismeretében nem biztos, hogy még van értelme bármiféle dátumról beszélni. Úgy vagyunk az euróval, mint az igásló a kocsirúdra aggatott abrakzacskóval: hiába múlik az idő, mindig ugyanolyan távol marad tőlünk. 2002-2003-ban még 2008-as euróról beszélt a kormány, 2004-től a dátum 2010-re módosult, most óvatosan 2011-2012-t sejtetnek. A különbség csak annyi, hogy 2002-ben még egy erős gazdaság indult volna neki az öt-hat évnyi kemény menetnek, azóta viszont minden téren erősen romlottak a mutatók – tehát sokkal nagyobb áldozatot kell hozni a közös valutáért. Nem csoda, hogy a kormány óvatos. Az uniónak az előző években benyújtott mesés felzárkózási programok köszönő viszonyban sem voltak a valósággal (Demokrata, 2006/31.). Igaz, ezúttal legalább a kiinduló adatok reálisak, a későbbi menetrendet illetően azonban még mindig felfedezhetők túl optimista elemek. A legkritikusabb pontnak továbbra is a költségvetési deficit látszik. Az idei 10,1 százalékról a kormány már jövőre 6,8 százalékra csökkentené a hiányt, 2008-ra pedig 4,3, 2009-re 3,2 százalékot ígér. (Ez egy picit több, mint az unió által megkövetelt 3 százalék, hazánknak azonban lehetősége van korrigálni a számokat a magánnyugdíjpénztári befizetések bizonyos százalékával, és ez már a határérték alá húzza a deficitet.) Bár ezúttal – az adóemelésekkel – legalább történt valami a célok megvalósítása érdekében, egyáltalán nem biztos azonban, hogy tényleg mérsékelhető a felvázolt tempóban a hiány. Gazdaságtörténeti tapasztalatok szerint folyamatosan inkább az évi 0,5-0,7 százalékpontos hiánycsökkentés tartható fenn, ezzel számolva viszont 2009-ben legalább a tervezett duplája lesz a költségvetési deficit. A kormány is sejti ezt: a dokumentumban találhatók olyan utalások, hogy „a belső kereslet vártnál is erősebb visszaesése 0,3 százalékkal növeli az éves költségvetési hiányt”. De még nagyobb kockázatot rejt, ha a 2007-2008-as fék után 2009-től nem áll vissza a jelenlegi szintre a gazdasági növekedés. A deficitcsökkentés fenntarthatóságát megkérdőjelezi az is, hogy a dokumentumból nem derül ki: 2007 után minek köszönhetően mérséklődne még tovább a költségvetési hiány – számottevő újabb adóemelésre ugyanis nem készül a kabinet. Reálisnak tűnnek ellenben az államadósság alakulásáról szóló tervek – ennek azonban az az ára, hogy az eddigiekhez képest hajmeresztő számok kerültek nyilvánosságra. Eszerint 2008-ra az adósság eléri a GDP 72,7 százalékát, és csak 2009-ben kezd csökkenni, 70,8 százalékra. Elemzők szerint az adatsor pánikot keltett a befektetők körében, és ez okozta a forint múlt heti gyengülését, amikor nemzeti valutánk kis híján történelmi mélypontra zuhant. Pedig az államadósság növekedése természetes következménye a költségvetési deficitnek, hiszen az űrt jellemzően hitelfelvételekkel tölti fel az állam. Az Európai Unió épp azért maximalizálta 3 százalékban az euróra pályázó országok költségvetési hiányát, mert ez az a szint, ahol a deficit jellemzően még nem jár adósságnövekedéssel. Mindebből viszont az is következik: ha nem sikerül a tervezett tempóban csökkenteni a költségvetés hiányát, 2009-ben még a most tervezett horrorisztikus számoknál is magasabb lehet az államadósság – az ING Bank vezető elemzője szerint 75 százalék körüli. A kormány egyébként azért meri a költségvetési deficitnél reálisabban láttatni az államadósság várható alakulását, mert rájött: nem feltétlenül kell teljesíteni a korábban szentírásnak vett 60 százalékos uniós előírást. Brüsszel ugyanis korábban már felmentette ez alól Olaszországot, Belgiumot és Görögországot, csupán azt a követelményt támasztva velük szemben, hogy tendenciájában csökkenjen adósságállományuk. Brüsszeli egyeztetésekre hivatkozva a kormány most állítja: ezzel a lehetőséggel Magyarország is élhet. Ehhez persze az kell, hogy 2009-től tényleg mérséklődni kezdjen az adósság… Vitathatók a programból kiolvasható inflációs számok is. A kormány eredetileg úgy kalkulált: az adóemelések jövőre 5,5 százalékra emelik az inflációt. Ezt – a Nemzeti Bankkal folytatott tanácskozás után – a benyújtás előtti utolsó pillanatokban 6,2 százalékra emelték. Elemzők azonban inkább 7-8 százalékot valószínűsítenek a következő évre (Demokrata, 2006/34). A kérdés leginkább az: mi történik ez után? A kormány úgy gondolja – és ez egyezik a Nemzeti Bank céljaival – hogy az átmeneti megugrás után 2008-ra már sikerül visszahozni az inflációt a 3 százalékos szintre. Mindez azonban ellenkezik az infláció pszichológiájával: az adott évi inflációt a gazdasági szereplők általában bekalkulálják jövő évi ár- és béremelési igényeikbe, amivel öngerjesztővé teszik a folyamatot. A kormány is tart ilyesmitől, amit bizonyít, hogy az egyeztetések után 3,3 százalékra emelte a 2008-as célt. Egyébként egyáltalán nem biztos, hogy a 3 százalék elég az euró bevezetéséhez. A maastrichti kritériumok szerint 1,5 százalékponttal lehet meghaladni a három legalacsonyabb inflációjú euró-tagország átlagos inflációs rátáját, ami az utóbbi időben 1-1,2 százalék között mozgott. Vagyis a két ponton túl nem várt nehézséget okozhat az inflációs követelmény teljesítése is.

Lakossági áldozatok – Fontos az euró mielőbbi bevezetése, de még fontosabb, hogy ez ne jelentsen a lakosság számára súlyos áldozatokat – mondta két és fél éve pénzügyminiszteri kinevezésekor Draskovics Tibor, aki most az államreform-bizottság elnöke. Ezzel a nyilatkozattal kezdte az akkori kormány megdolgozni a közvéleményt, hogy ne számítson a közös valuta akkor még 2008-ra tervezett bevezetésére. Kicsit ködösebben most ugyanerre céloz Gyurcsány Ferenc, amikor így fogalmaz: – Az euró-csatlakozáshoz a foglalkoztatást, a reálbért, a reáljövedelmet és az állami szolgáltatások színvonalát fel kell zárkóztatni a nyugati szinthez, ehhez azonban szükség van az egyéni és közösségi felelősség újragondolására. Nem véletlen a ködös fogalmazás. Bár a most leadott tervezetet éppen az eurótól való távolodás programjaként minősítik bizonyos elemzők, életszínvonal-felzárkóztatás helyett valójában éppen áldozatokat követel a lakosságtól. Az ismert adóemelésekről (Demokrata, 2006/24.) például kiderül: már szó sincs a Gyurcsány-csomag bejelentésekor elhangzott ígéretekről, hogy csak két nehezebb évre kell számítani, és aztán megkezdődhet az intézkedések visszacsinálása. A konvergenciaprogram szerint legalább 2010-ig fennmaradnak a most bevezetett magasabb adókulcsok, és nem kerítenek sort az elhalasztott adó- s járulékcsökkentésekre (tb, iparűzési adó) sem. Sőt, 2008-tól ingatlanadóval is számol a tervezet, és feltűnik benne az egészségügyi ellátások költségeinek részleges lakossági finanszírozása. A kormány úgy számol: csak jövőre 4 százalékkal csökken a magyarországi bérek értéke – erre 1996 óta nem volt példa. Nem túl biztatóak az azt követő évek kilátásai sem. Bár bérekről a későbbieket illetően nincs szó, a fogyasztás a 2007-es csökkenés után 2008-ban stagnálni fog a kormány tervei szerint. De mitől is nőnének a fizetések? Az elmúlt években jó néhányszor hallhattuk: a bérek felzárkóztatásának alapja, hogy Magyarország gazdasági teljesítménye a nyugat-európai szintnél gyorsabban nőjön. A költségvetési megszorítások azonban visszafogják a gazdaságot, az adóemelésektől sújtott vállalkozások nyilván sokkal szűkmarkúbbak lesznek a fizetésemeléseknél, arról nem is beszélve, hogy a foglalkoztatás után fizetendő járulékok is jelentősen nőnek. A Kisosz szerint sok vállalkozás meg is szüntetheti tevékenységét, tovább nőhet tehát a munkanélküliség. Ebben a környezetben a kormány sem remél gyorsabb gazdasági növekedést a következő két évre, mint 2-2,5 százalékot. A Pénzügyminisztérium így látja a jövőt: „a gazdasági növekedés húzóereje egyre inkább az export lesz, ez, valamint a csökkenő fogyasztás és az import mérséklődése lényegesen javítja majd a külkereskedelmi mérleget”. Mindez szinte szóról szóra ismétli a Bokros-csomag indoklását. Fokozottan kedvezőtlenek a közszférában dolgozók kilátásai. Az adóemeléseken kívül az itt elérni szándékozott megtakarítás az egyetlen konkrétum, amit a költségvetési deficit csökkentése érdekében megemlít a konvergenciaprogram. A már megkezdett elbocsátások eredményeként 20 ezer fővel csökken az állami alkalmazottak száma. Felszámolják a főtisztviselői és a központi tisztikart. Az állásban maradók fizetését két évre befagyasztják, az elbocsátottak keretét sem használhatják béremelésekre. Sőt, számos juttatást megszüntetnek: a jövőben nem jár 13. havi fizetés, utazási kedvezmény, többletszabadság, nyelvpótlék, gépjárművezető-pótlék – igaz, ezek egy részét beépítik a munkabérbe. De vajon mennyit lehet spórolni az állami alkalmazottakon? Draskovics Tibor, az államreform-bizottság elnöke ugyanis azt ígéri: 2009-re már háromszor annyit takarékoskodik az állam önmagán, mint az adóemelések összege. Elméletileg ez teremtené meg a lehetőséget a költségvetési deficit további csökkentésére. A felvázolt arányok azonban 2400 milliárd forintot jelentenének, ez – ha csak elbocsátásokban gondolkodunk – 600 ezer ember állásának megszüntetését jelentené. Ez az állami alkalmazottak háromnegyede! Ha viszont a takarékoskodás azt jelenti, hogy máshol is lefaragnak az állami kiadásokból, ismét a lakosságon csattan az ostor. Néhány hír már sejtet ilyesmit: ismét szóba került a tandíj bevezetése, a gyógyszertámogatások csökkentése, a fogorvosi ellátás szigorítása, a kórházi férőhelyek szűkítése, a lakossági gázártámogatás további csökkentése, egyre nehezebb időpontot kapni az egészségügyi intézményekben, jelentősen csökkenteni akarják az önkormányzatok számát. A szociális rendszer megnyirbálását valószínűsíti az is, hogy Draskovics azt ígéri: az állam a GDP 3 százalékának megfelelő összeggel csökkenti a saját működésére fordított öszszeget, a konvergenciaprogram szerint viszont épp kétszer ennyivel csökkennek az államháztartás kiadásai.

Nyolc év csúszás Elemzők egyetértenek abban: 2006-2007-et illetően reálisak a konverganciaprogram számai, arra viszont semmilyen utalás nem található, hogy 2008-tól hogyan képzeli a kormány a további stabilizációt. Nyeste Orsolya, az Erste Bank elemzője így fogalmaz: középtávon homályba vesznek a részletek. Molnár László, a GKI vezérigazgató-helyettese szerint nincsenek kiforrott programok, csupán ötletelés folyik. Szavait alátámasztja, hogy hónapról hónapra változnak a kormányzati tervek – az átmenetinek említett adóemelésből így lett például az egész cikluson átívelő. Külföldön ugyanezt látják: a Reuters által megkérdezett elemzők kételkedésüket fejezték ki a 2008 utáni célok teljesülését illetően, a Goldman Sachs pedig arra figyelmeztet: jelentős a veszélye, hogy a 2010-es választásokhoz közeledve felpuhulnak a tervek. Ennek megfelelően külföldön azt valószínűsítik: 2011 helyett inkább 2013-ban válthatja fel a forintot a közös európai valuta, de – például a Financial Times szerint – nem elképzelhetetlen a 2016-os dátum sem. Mindkettő azt jelenti, hogy Magyarország vezeti be utoljára az eurót az újabban csatlakozott tagállamok közül – az eredeti tervekhez képest nagyjából annyival később, mint amennyi ideig hatalmon volt a Medgyessy-Gyurcsány-kormány. Kárász Andor