Fotó: MTI/Bruzák Noémi
Varga Gábor, a térség fideszes országgyûlési képviselõje, Horváth Sándor polgármester, Zsuppánné Kucsera Mónika védõnõ, Papp Katalin háziorvos és Gyopáros Alpár, a Miniszterelnökség modern települések fejlesztéséért felelõs kormánybiztosa (b-j) a Magyar falu program segítségével felújított orvosi és védõnõi rendelõ átadásán Seregélyes-Szõlõhegyen 2023. augusztus 3-án.
Hirdetés

Gyopáros Alpár a mezőföldi község szőlőhegyi részén felújított orvosi rendelő átadásán hozzátette: a program indulásakor elöregedettek voltak a falvak rendelői és azok orvosi eszközei, valamint kevés volt a háziorvos.

Az orvosi rendelők felújítása mellett 1700 helyszínen cserélték le a teljes eszközállományt korszerűekre, a háziorvoshiány csökkentésére pedig szolgálatilakás-programot indítottak – közölte.

„2019 második felétől 178 háziorvosi praxist mentettünk meg a falvakban” – mondta.

A kormánybiztos kifejtette: a Magyar falu program forrásai továbbra is rendelkezésre állnak olyan településeken is, mint Seregélyes, ahol viszonylag magas az iparűzésiadó-bevétel.

Azt mondta, ahogyan sok magyar faluban, a Székesfehérvár és Budapest agglomerációs övezetében lévő községben is csökkent a lakosság száma.

„Hitvallásunk, hogy addig folytatjuk a Magyar falu programot, amíg minden magyar település népességszám-csökkenését nem állítjuk meg” – jelentette ki. Hozzáfűzte, hogy addig fejlesztik a falvakat, amíg kellően ösztönző lesz az ott született fiatalok számára, hogy szülőfalujukban maradjanak, otthont teremtsenek maguknak és családot alapítsanak.

Varga Gábor (Fidesz-KDNP), a térség országgyűlési képviselője többek közt arról beszélt, hogy Seregélyesre az elmúlt évtizedben a magyar kormány három és fél milliárd forintot fordított magyar és európai uniós forrásokból.

Horváth Sándor polgármester (Magyar Vállalkozók és Munkaadók Pártja) beszámolt arról, hogy a mintegy 200 négyzetméteres épületben gyermek- és háziorvosi rendelőt, illetve a védőnői szolgálat helyiségeit alakították ki. A program csaknem 55 millió forintos támogatásával teljes körűen felújították, akadálymentessé tették az ingatlant, amely a 4500 lakosú Seregélyeshez tartozó településrészen ezer ember egészségügyi ellátását szolgálja.

Korábban írtuk