A pénzügyminiszter kijelentette: a szervezettel való együttműködés megerősíti széles körű kétoldalú partnerségünket az ázsiai régió országaival, amely a Keleti Nyitás szempontjából nagy jelentőséggel bír.

Hirdetés

A Bank of China, a China Construction Bank és a Kínai Fejlesztési Bank magyarországi működése jó példa arra, hogy a kínai pénzintézetek hogyan lehetnek sikeresek Magyarországon – hívta fel rá a figyelmet a pénzügyminiszter, hozzátéve, hogy mára Magyarország a kínai befektetők első számú célpontjává vált Közép-Kelet Európában, a kínai befektetések összértéke 2022-re elérte a 8 milliárd dollárt. Kína ezeken felül Európán kívül az első legfontosabb kereskedelmi partnere hazánknak. Ugyanakkor Magyarország is szép sikereket ért el Ázsiában – mutatott rá Varga Mihály.

Ezt bizonyítja többek között, hogy az elmúlt években sikeres államkötvény-kibocsátásokat hajtottunk végre a kínai és hongkongi kötvénypiacokon, ezzel biztosítottuk, hogy hazánk finanszírozása több lábon álljon. Emellett 2021-ben sikeres Zöld Panda kötvénykibocsátást hajtottunk végre a kínai piacon, és 1 milliárd renminbi, azaz mintegy 50 milliárd forint értékű zöld államkötvényt bocsátottunk ki – fejtette ki a pénzügyminiszter.

A tárcavezető közölte: a következő kínai kötvényprogramot 2024-re tervezik. Az Ázsiai Infrastrukturális Fejlesztési Bankhoz (AIIB) kötődő MCDF fő célja, hogy pénzügyi forrást biztosítson infrastrukturális fejlesztések előkészítéséhez. Magyarország 2021-ben csatlakozott az alaphoz.

Korábban írtuk