Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Hirdetés

Horváth Gábor az eskütételt Novák Katalin köztársasági elnök, Varga Mihály pénzügyminiszter, Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter és az Állami Számvevőszék elnöke, Windisch László jelenlétében tette kedden a Sándor-palotában. Kinevezése hat évre szól.

Az eseményen a köztársasági elnök Kovács Árpádnak, a Költségvetési Tanács jelenlegi, leköszönő elnökének a Magyar Érdemrend parancsnoki keresztje a csillaggal polgári tagozat kitüntetést adományozta.

Varga Mihály a díjazottat méltatva kiemelte: Kovács Árpád személyében az elméleti tudás és annak gyakorlati alkalmazása a lehető legtökéletesebb egységet hozta létre. Emlékeztetett: Kovács Árpád a Költségvetési Tanács elnöki tisztét 2012-ben jelentős hazai és nemzetközi szakmai tapasztalattal foglalta el, munkája hatékonyságát, eredményességét mutatja, hogy másodszorra is bizalmat kapott, így 12 évig őrködött Magyarország költségvetése fölött.

Az elnöki feladatkör az elmúlt 12 évben szerteágazó feladatot jelentett, széles látókört és nagy felkészültséget igényelt – hangsúlyozta Varga Mihály, hozzátéve: végigtekintve a tanulmányokat és szakterületeket, amelyekkel Kovács Árpád foglalkozott, olyan polihisztor képe rajzolódik ki, akinél az elsődleges szakterületet, az állami gazdálkodás ellenőrzését szerteágazó tudás támogatja.

Korábban írtuk

A Költségvetési Tanács élére kinevezett Horváth Gábor közgazdász 22 éve foglalkozik kockázatkezeléssel, széleskörű tapasztalatokkal rendelkezik a makrogazdasági elemzés, a bankcsoporti irányítás, az eszköz-forrás menedzsment, a vagyonkezelés és a banki átvilágítás területén. Munkájából kifolyólag mintegy 25 éve figyeli a magyar és a régiós gazdaságok fejlődését, államháztartási egyensúlyuk és államadósságuk alakulását.