Fotó: shutterstock.com (illusztráció)
Hirdetés

Az informatikai cég, a SAP díjmentessé teszi 90 napra a vevőket és a beszállítókat összekötő Ariba beszerzési platformjának Discovery szolgáltatását, hogy kereslet és kínálat szabadon egymásra találhasson, fenntartva ezzel a globális kereskedelmet.

Azért, hogy az utazni kényszerülők naprakész járatinformációkkal rendelkezzenek, és olyan azonnali hírekhez férhessenek hozzá, mint az üzleti célból utazó vállalati ügyfelek, ingyenes lesz a TripIt Pro alkalmazása. Minden magánszemély március 31-ig ingyenesen letöltheti az alkalmazást, emellett további 6 hónapig megkapja a TripIt Pro szintű hozzáférést is, ami az SAP jelenlegi ügyfeleinek is ingyenesen rendelkezésre áll majd ezen időszak alatt.

A koronavírus járványhelyzetre reagálva az ügyfélkapcsolati megoldásokat kínáló Comnica is ingyenessé teszi otthonról használható ügyfélszolgálati szoftverét a segítő szervezeteknek, hogy azok továbbra is zavartalanul fogadhassák a lakossági hívásokat. A mostani, válságos helyzetben több olyan közhasznú, non-profit szervezet működése is veszélybe került, amelyek évek óta nyújtanak önzetlen segítséget másoknak – hívták fel a figyelmet. A cég a szoftver gyors beüzemelését és kezelésének betanítását is vállalja, távoli kapcsolatfelvétellel. A jelentkezéseket az 1 255 0994-es telefonszámon várják, a hét minden napján, 8.00 és 20.00 óra között.

A Fizetési Pont POS terminál szolgáltató a veszélyhelyzetben annak időtartamáig ingyenesen biztosít bankkártyás fizetésre alkalmas terminálokat boltok és szolgáltatók számára. A terminálok telepítéséért, üzemeltetéséért fix díjat nem kérnek. Ezeken túl a cégnél továbbra is igényelhető a 80 ezer forintos vissza nem térítendő állami POS támogatás, melyet azon üzletek automatikusan kapnak meg, amelyek még nem rendelkeznek kártyás fizetéssel – írták.

Az Opten Kft. MTI-hez eljuttatott közleménye szerint március 20-tól 60 napra ingyenesen elérhetővé teszi az online cégtár rendszert, aminek keretében számos céginformáció elérhetővé válik. Az adatok ismeretében csökkenhet a vállalkozások pénzügyi kockázata, stabilitásuk fennmaradhat, és hatékonyabban készíthetik elő döntéseiket. Ezzel is csökkenthető a lánctartozások tömeges kialakulása. Felhívták a figyelmet arra, hogy kockázatosabbá vált a gazdaság, a késedelmes és nemfizető ügyfelek száma folyamatosan emelkedhet.