Fotó: MTI/Illyés Tibor
Sajtótájékoztató az erdősítési támogatás eredményéről Csévharaszton

Az Agrárminisztérium (AM) mezőgazdaságért és vidékfejlesztésért felelős államtitkára kiemelte, hogy az erdők némileg ellensúlyozhatják a klímaváltozás káros hatásait, ezért is örvendetes, hogy az elmúlt két évben a gazdálkodók körében élénkült az érdeklődés az erdőtelepítés iránt. Legutóbb például 4000-en nyújtottak be e célra pályázatot, közülük 3000-en nyertek, összesen 36 milliárd forint értékben.

Hirdetés

Feldman Zsolt elmondta, hogy az érdeklődésre tekintettel a tárca a pályázat határidejét 2022 végéig meghosszabbította és 2023-ban is lehet majd támogatásért jelentkezni. A távolabbi cél, hogy az ország területének 22 százalékát borító erdők területe 2030-ra 27 százalékra növekedjen – tette hozzá.

Zambó Péter, az AM erdőkért felelős államtitkára arról beszélt, hogy pandémia időszaka fokozottan ráirányította a figyelmet az erdők sokoldalú szerepére. A bezártság, az utazási korlátozások kényszerében több millióan keresték fel erdeinket, hogy friss levegőt szippanthassanak – mondta.

Nemzetközi összehasonlításban a hazai erdők értéke a sokféleségben rejlik: több mint fele arányban őshonos fajok alkotják, tölgy, cser, bükk és nyár váltogatják egymást. A globális felmelegedésre reagálva a következő telepítéseknél a szárazságot jobban tűrő cserfa arányának növelése a feladat – emelte ki az államtitkár.

Korábban írtuk