Fotó: MTI/Mészáros János
Hirdetés

Szijjártó Péter elmondta: a magyar kormány támogatja a beruházást, tekintettel a vállalat tevékenységének magas hozzáadott-értékére, és arra, hogy a legnagyobb nemzetközi cégek számára szállít alapanyagokat.    

A társaság olyan nagy nemzetközi cégek beszállítója, mint a Procter and Gamble, az Unilever, a Henkel, valamint a Palmolive és Colgate termékekben is megtalálhatóak a kft. által létrehozott alapanyagok – mondta.

A kft. eddigi négy gyára a mediterrán térségben működik, most először lépnek ki a térségből, „ez Magyarország újabb sikere” – emelte ki a miniszter.

A vegyipar tavaly jelentősen mértékben hozzájárult a magyar gazdaság növekedéséhez: az ágazat teljesítménye tavaly egy év alatt 16 százalékkal nőtt, termelési értéke meghaladta a 6000 milliárd forintot. Az év első hét hónapjában újabb 3 százalékos növekedést ért el, jelenleg 96 ezren dolgoznak ebben az ágazatban – mondta.

Szijjártó Péter kitért arra, hogy Magyarország 9 évvel ezelőtt a „szakadék szélén egyensúlyozott”, ma már az Európai Unió egyik legsikeresebb gazdasága a magyar.

A magyar gazdaság az év első felében 5 százalékot meghaladó mértékben nőtt, az államadósság az elmúlt 9 évben folyamatosan csökkent, és gyakorlatilag teljes foglalkoztatottság van az országban – közölte.

Az elmúlt öt évben évről-évre megdőltek a beruházási rekordok: több mint 5000 milliárd forint értékű beruházás érkezett Magyarországra a beruházásösztönzési rendszeren keresztül. 2018-ban 60 százalékkal több beruházás érkezett Magyarországra, mint 2014-ben – mondta, hozzátéve, hogy a tavalyi rekordév első feléhez képest is jobbak a mutatók az idei első fél évben.

Ma Magyarországon a lényeg már az, hogy a létrejövő munkahelyek hozzáadott-értéke, a kutatásfejlesztési tartalma és technológiai színvonala folyamatosan emelkedjen – mondta.

Szijjártó Péter elmondta: 2017 végéhez képest 2019 első fél évének végén bruttó 66 százalékkal volt magasabb átlagban a fizetés az új beruházások által létrehozott munkahelyeken.

Elmondása szerint Szolnok is kivette részét a magyar gazdaság kilencéves sikertörténetéből, az egyik legvonzóbb beruházási célponttá vált.     Az elmúlt években Szolnok és a kormány sikeres együttműködést hajtott végre, amelynek egyik jele az M4-es út építése. Év végéig az M4-es elkészül Ceglédig, 2020 és 2022 között az összes Szolnokot érintő építkezés lezárul – mondta.

Hozzátette: Szolnok vonzerejének növeléséhez további fejlesztésekre van szükség: már elkezdődött az új ipari park közművesítése és az új Tisza-híd építésére vonatkozó tervezési szerződést jövő év elején meg lehet kötni.

Szalay Ferenc, Szolnok polgármestere (Fidesz-KDNP) elmondta: a fejlesztés jelentősen meghatározhatja a város jövőjét.

Szolnok gazdasága fejlődik, a városban a vegyipar meghatározó iparág volt és most újra azzá válik. A beruházásokhoz szakemberekre van szükség – mondta, kiemelve: Szolnokon tudják biztosítani a középfokú képzést, a felsőfokú szakképzést és a felsőfokú képzést is.

George Papaioannou, a K&P Chem Kft. vezetőségi tagja Magyarországot az egyik legjobb helynek nevezte Európában a befektetésre. Elmondta, hogy a szolnoki gyárban a tesztüzem novemberben indul, a kereskedelmi termelés január végén, február elején várható.

Évente 80-100 ezer tonna lesz az üzem végső kapacitása a gyártott terméktől függően. Az üzemben alapanyagokat gyártanak majd tisztítószerekhez és kozmetikumokhoz.

Mint mondta: szeretnék Magyarországot „teljesen lefedni” és terveik szerint több országba fognak exportálni.