A tárcavezető hangsúlyozta: a spanyol uniós soros elnökség a magyar érdekeknek megfelelően módosította a gazdasági kormányzásra vonatkozó szabályozás tervezetét, amelyet így előzetesen Magyarország is támogat – áll a közleményben.

Hirdetés

A járvány és a háborús válság hatására Európa-szerte jelentősen megemelkedtek a költségvetési hiányok és adósságszintek, amelyeknek csökkentése érdekében az uniós szabályozás reformjára van szükség – emlékeztetett Varga Mihály.

„A tárgyalások során magyar részről egyetértettünk az egyensúlyi mutatók javításával, azonban következetesen elutasítottuk az Európai Bizottság túlzott jogkörökkel való felruházását a tagállamok költségvetésének meghatározásában” – fogalmazott a pénzügyminiszter.

Hozzátette: a spanyol elnökség a folyamatok felgyorsítása érdekében jelentősen változtatott az eredeti bizottsági javaslaton, és egy tervezetet készített elő, amely a Bizottság befolyását csökkenti, a tagállamokét pedig növeli a gazdasági kormányzásban. Az új tervezet szintén figyelembe veszi azt a Magyarország által is kért módosítást, amely szerint a védelmi többletkiadásokat vegyék figyelembe a maastrichti hiányszint értékelésekor – írta a PM.

Korábban írtuk