Fotó: MTI/Koszticsák Szilárd
Nagy István agrárminiszter beszédet mond a Fidesz – Magyar Polgári Szövetség tisztújító kongresszusán a Hungexpón 2023. november 18-án.
Hirdetés

Kiemelte: a Fidesz politikai hitvallásában zsinórmérték, hogy minden körülmények között kiáll a magyar gazdák érdekeiért, akiket legfontosabb stratégiai partnernek tekint, hiszen nélkülük nem lenne étel a magyar családok asztalán. Hozzátette: a gazdák eközben az elemi erőkkel vívják a csatát, nem adják fel, mert tudják, mi múlik a munkájukon.

A miniszter elmondta: a hazai agrárium és élelmiszeripar képes biztosítani az ország önellátását, a jó minőségű, friss és egészséges élelmiszert. Márpedig a koronavírus-járvány, az aszály és a szomszédunkban zajló háború egyértelművé tette, „az önellátásunk biztosítása ma már nemzetstratégiai, sőt nemzetbiztonsági kérdés is”.

Nagy István hangsúlyozta: a magyar baloldal megszámlálhatatlan alkalommal árulta el a magyar vidéket, megbocsáthatatlan bűnöket elkövetve. A 2004 és 2010 közötti időszakot a miniszter úgy jellemezte, az „sáskajárás volt a nemzet veteményesében”, amikor a mezőgazdaság teljesítménye 20, az élelmiszeriparé 16 százalékkal csökkent, mert „a balliberális kormány képviselőinek egyszerűbb volt hajbókolni Brüsszelben, mint kiállni a magyar érdekekért”.

Náluk azóta sem változott ez a mentalitás – fogalmazott. A jelenlegi kormány viszont 2027-ig, 80 százalékos nemzeti társfinanszírozás mellett, csaknem 2900 milliárd forintból újítja meg a magyar mezőgazdaságot és az élelmiszeripart – tette hozzá.

Korábban írtuk

Ez Európában egyedülálló – jelentette ki a tárcavezető, aki hangsúlyozta, 2010 óta új pályára állította a nemzeti kormány az agráriumot. Kitért arra is: a kabinet határozottan fellép az unióban is, így az ukrán gabona ügyében sem hátrál meg.

„Nem engedünk a szolidaritás álruhájába bújtatott brüsszeli nyomásnak, sem pedig az Ukrajnában működő nemzetközi tőkéscsoportok érdekeinek. Mi a magyar érdeket képviseljük; erre esküdtünk föl, ezt kívánja a becsületünk” – fogalmazott Nagy István, aki azt is elmondta, „nem fogjuk engedni, hogy az ellenőrizetlen, kétes minőségű, GMO-val szennyezett ukrán gabona a magyar családok asztalára kerüljön”.

„Mi nem fogunk úgy táncolni, ahogy Brüsszel fütyül” – hangsúlyozta. A magyar gazdák és a kormány között létrejött szövetség tűzben edzett és az ércnél is maradandóbb – jegyezte meg, hozzátéve, „a mi iránytűnk nem a brüsszeli bürokratákra figyel, hanem a józan észre és az isteni kegyelemre”.