Fontos mérföldkő lesz 2011 januárja Észtország történetében. A legészakibb balti állam ekkor csatlakozik az eurózónához, vagyis fizetőeszközét, a koronát a közös európai valutára cseréli. Az esemény szimbolikusan is mutatja, két évtized alatt mekkora utat járt be a térség. Észtország épp húsz évvel korábban, 1991-ben vált a Szovjetunió periférikus kis államából független országgá, hogy 13 évvel később csatlakozzon az Európai Unióhoz, napjainkra pedig a legszigorúbb nyugati követelményeknek is megfelelő mintaállam legyen. Az egykori szocialista országok közül – Szlovénia és Szlovákia után – Észtország a harmadik, amelyik képes bevezetni a közös valutát. A térség egykori éllovasai, Magyarország, Csehország és Lengyelország közeledés helyett az elmúlt években inkább távolodtak az euró bevezetésétől.

Évtizedes kudarctörténet

Mondhatjuk: a közös valuta átvétele igazi kudarctörténet az elmúlt évtized magyar gazdaságpolitikájában. Mint a rúdra tűzött kóró és a szamár esete: politikusaink folyamatosan azzal hitegettek, hogy már csak négy-öt évre vagyunk tőle, ám hiába teltek az évek, az eurótól elválasztó távolság változatlan maradt. Járai Zsigmond pénzügyminiszterként 2001-ben 2006-os bevezetésről, Medgyessy Péter miniszterelnökként 2003-ban 2008-ról, Draskovics Tibor 2005-ben 2010-es céldátumról beszélt.

Jó ideje már, hogy kormányzati pozícióban levő politikustól becslés sem hangzik el az euró magyarországi bevezetésének időpontjára. Legutoljára Gyurcsány Ferenc tett ilyet a 2009-es válság során: akkor azt állította, hazánk 2012–2014-re teljesítheti a bevezetés feltételeit, bár elemzők ezt már a vergődő miniszterelnök kommunikációs kapkodásai közé sorolták.

A 2005. novemberi nagy költségvetési lebukás után ugyanis Magyarországnak semmi esélye nem volt teljesíteni az euró-bevezetés feltételeit. Hisz miután kiderült, hogy a magyar gazdaságról Brüsszelnek küldött jelentésekben hemzsegnek a könyvelési trükkök, s az EU a valós adatok bevallására kényszerítette a szocialista kormányt, hirtelen elszállt az államháztartási hiány és meredeken nőni kezdett az államadósság. Hazánkkal szemben hat egymást követő évben is túlzottdeficit-eljárást kezdeményezett az EU, az államadósság pedig a GDP 80 százalékára ugrott.

Most, hogy hazánk újra megindult a gazdasági stabilizáció felé, előbb-utóbb ismét felvetődik az euró bevezetésének a lehetősége. A csatlakozási kérelmeket még mindig ugyanazon maastrichti kritériumok alapján bírálja el Brüsszel, mint az évtized elején, annak ellenére, hogy napjainkban az eurózóna egyetlen tagállama sem (pontosabban csak Luxemburg és Finnország) felel meg ezeknek a feltételeknek.

Legfontosabb az államháztartási hiány, ez nem lehet több a GDP 3 százalékánál. Az infláció sem lehet magasabb, mint a három legalacsonyabb pénzromlási ütemet produkáló tagállam átlaga plusz másfél százalékpont – ezt jelenleg elég nehéz teljesíteni, Franciaországban és Spanyolországban ugyanis tavaly negatív volt az infláció, számos más országban pedig nulla, vagyis az átlag – 0,7 százalékot jelent. Brüsszel csupán az államadósság esetében tett könnyítést: ez elvileg maximum a GDP 60 százaléka lehet, valójában azonban már azt is elfogadják, ha csökkenő pályát mutat. Feltétel még a hosszú lejáratú kamatok alacsony szintje (csak 2 százalékkal lehetnek magasabbak, mint a legerősebb három tagállam átlaga), valamint az árfolyamstabilitás (a nemzeti valuta nem mozoghat erőteljesebben +/- 2,5 százaléknál).

Az öt maastrichti kritérium közül hármat már jövőre teljesít hazánk. Az államháztartási hiány csupán 2,8 százalék lesz, az államadósság csökkenni fog, s az MNB által meghatározott 5,25 alapkamat sem sokkal magasabb az unióban legalacsonyabbnak számító 3,5 százalékos szinttől. S ha Nyugat-Európában az infláció is visszatér normális menetrendjéhez, vagyis valamelyest újra növekedni fognak az árak, a 3,5 százalék körüli hazai ráta sem lesz túl magas. Csupán az árfolyam-stabilitás kérdéses, mert a forint remélhetőleg még erősödni fog a következő években. De ha ezt nem számítjuk, Magyarország akár 2014-ben is csatlakozhatna az euróövezethez. Azért csak ekkor, mivel az aspiráns országnak két évig stabilan teljesítenie kell az előírt feltételeket.

Kár sietni

„Van élet az Európai Unión kívül is” – mondta még első miniszterelnökségének utolsó hónapjaiban Orbán Viktor. A kijelentés apropója akkor az volt, hogy mennyit szabad feladni a nemzeti politizálásban az uniós csatlakozás érdekében. A kérdés most az euróval kapcsolatban is ugyanez: mennyire kell sietnünk az átvétellel, mekkora áldozatokat érdemes hozni a mielőbbi bevezetés érdekében? Az egyik elbizonytalanító tényező most az árfolyam.

Emlékezetes, a forint egyensúlyi árfolyama az évtized első felében 250-es euróváltás körül ingadozott. Uniós csatlakozásunkhoz közeledve befektetők és elemzők biztosra vették, hogy Magyarország ezen az árfolyamon fogja átváltani valutáját a közös pénznemre. Sőt 2002 során még optimistábbá váltak a piacok: az ezredforduló gazdasági száguldása miatt úgy tűnt, hogy a magyar gazdaság erősebb, mint amilyennek korábban gondolták, és beindultak a találgatások, hogy talán 220 körüli átváltási aránynál csatlakozunk majd az eurózónához.

Az euróhoz képest ekkor volt legerősebb a forint: az év első felében már 240-245 körüli árfolyamot jegyeztek, az év utolsó hónapjaira pedig a jegyzés elérte a 235-ös szintet. A lakosság örülhetett: olcsóbbak lettek a külföldi termékek, kevesebből utazhattunk külföldre, többet ért a fizetésünk. Széles Gábor vezetésével azonban a nagy iparvállalkozók tiltakozni kezdtek, hogy a túl erős árfolyam már veszélyezteti az exportőrök pozícióit. Aztán 2004-re visszaállt a 250 körüli egyensúlyi árfolyam, ami meglepően sokáig, a 2006-os választásokig kitartott. Csak akkor kezdett romlani, amikor Gyurcsány Ferenc beismerte a gazdasági nehézségeket, és bejelentette a megszorításokat. Az euró 270-275 forintra drágult, ám érdekes módon 2007-re ismét visszaállt a 250 körüli árfolyam. S innen csak 2008 őszén, az államcsődközeli helyzet beismerésekor mozdult ki – akkor néhány hónap alatt 310 forintig zuhant. Innen kezdődött a lassú, hullámzásoktól sem mentes kapaszkodás a jelenlegi 275 körüli szintig.

„Csak ki kell várni, hogy az elemzők felébredjenek, és a valós számok alapján ítéljék meg a magyar gazdaságot” – írtuk nemrég lapunkban arról az érthetetlen folyamatról, miért volt nyár eleje óta folyamatosan 280 fölött a forint euróárfolyama (Demokrata, 2010/38). Nos azóta ébredeznek, október elején öthavi rekordot döntött nemzeti valutánk árfolyama. A jelenlegi 275 körüli árfolyamra ugyanakkor még mindig igaz Cséfalvay Zoltán, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkárának állítása: a külföldi befektetők fáziskésésben vannak – vagyis a gazdaság jelenlegi állapota helyett a múltbéli történések határozzák meg döntéseiket.

Ahogy már írtuk: így volt ez 2007-ben is, amikor a Gyurcsány-kormány gazdasági ámokfutása ellenére is erősödni tudott a valutánk – a spekulánsok annyira hittek a 250-es egyensúlyi szint mindenhatóságában, valamint abban, hogy a megszorítások csak átmeneti nehézségeket okoznak. S így van ez most is, amikor hiába a gazdasági stabilizáció, az Európában kirívóan alacsony deficit, a külföld még mindig a válság sújtotta országgal azonosítja hazánkat. A lassú tudatosodást mutatja az elmúlt egy hónap forinterősödése, de nyilvánvaló: a 275 körüli árfolyam még nem jelenti a forint erősödésének végét.

Szerencsére. Ha ugyanis a jelenlegi szinten vezetnénk be az eurót, az komoly veszteséget jelentene hazánk számára. A jelenlegi szinten vésné kőbe a magyarországi béreket, amelyek így 10 százalékkal alacsonyabbak lennének, mint a korábbi egyensúlyi árfolyam mellett. Örökre kevesebbet keresnénk például a szlovákoknál, ahol jelenleg épp ezzel a 10 százalékkal magasabbak a bérek, noha korábban mindig a magyar turisták voltak a „gazdag látogatók”. S a jelenlegi magasabb árfolyamon kellene kigazdálkodni a háztartások devizában felvett adósságait is. Emellett természetesen minden magyarországi vagyontárgy is kevesebbet érne, mint néhány évvel ezelőtt. Beleértve a 27 ezer milliárd forint értékűre becsült nemzeti vagyont.

Lassú erősödés

Hol is van tehát a forint megfelelő árfolyama, ahol sem az exportőröket, sem a vagyontárgyak tulajdonosait, sem a dolgozókat nem éri kár? Minden bizonnyal a már oly jól ismert 250 körüli árfolyamnál, ahová előbb-utóbb vissza kell kapaszkodnia valutánknak. Az ettől való eltérés az exportőrök kontra lakosság érdekeit tekintve valamelyik félnek mindig kárt okoz.

Ahogy korábban említettük: 2002-ben, 235-ös árfolyamnál a lakosság volt a nyertes, miközben az exportőrök szenvedtek. Most pont fordítva: az export száguld, idén várhatóan 5 milliárd euró fölött áll meg a külkereskedelem többlete, miközben a háztartások drámákat élnek meg a devizahitelek megugrott törlesztőrészletei miatt.

Ugyanakkor az is igaz, hogy a 2008-as pénzügyi válság óta sokkal aggodalmaskodóbb lett a nemzetközi pénzvilág. A bizalmat tehát nehezebb visszanyerni, mint a korábbi években lehetett volna. Vagyis csak a forint lassú erősödésére számíthatunk. Ahogy hazai elemzők néhány hete fogalmaztak: ha a 2011-es költségvetés számai meggyőzőek lesznek, újra elérhetjük a 270-es szintet. Nos, a most bevezetett intézkedésekkel tarthatónak tűnik a 2,8 százalékos hiánycél, vagyis a következő hónapokban valószínűnek látszik valutánk további erősödése.

Az előzőekben azt írtuk: már jövőre is szinte csak az árfolyam erősödése tarthatja vissza Magyarországot attól, hogy jelezze szándékát az euró bevezetésére. Ebből azonban az is következik: jövőre még hiba lenne ezt megtenni, ebben az esetben ugyanis elveszítenénk a teret a további forinterősödéshez. A bejelentés után ugyanis, a maastrichti szabályok szerint, az akkor várható 270-es árfolyamhoz képest már csak 2,5 százalékot (vagyis mintegy 7 forintot) erősödhetne valutánk. Várni kell, amíg a piac újra beállítja a 250 körüli szintet.

A napokban kiadott elemzésükben valahogy így kalkulálnak a londoni elemző cégek is. Szerintük Magyarországon hat év múlva, vagyis 2016-ban kerülhet sor az euró átvételére. Prognózisuk egyébként kissé óvatos: a gazdaság felpörgése esetén erre már 2015-ben is sor kerülhetne. Örvendetes ugyanakkor, hogy már Londonban is látják a magyar gazdaság izmosodását: becslésük szerint hazánk hamarabb vezeti be a közös valutát, mint Csehország és Lengyelország, amelyek csak 2017-ben lesznek képesek erre Lassan alakul jobb hírünk a világban…

Kárász Andor